Egy budai úrilány

Az író- újságíró önéletrajzában gyermek- és ifjúkoráról számol be. Az ötvenes években, a nagy szegénység és a politikai környezet dacára a család megpróbálja a hajdani "keresztény középosztály" normái szerint, budai úrilányként felneveli a lázadó elbeszélőt. "Ha valamilyen alkalomból, szilveszter, vagy olimpiai győzelem, megszólalt a rádióban a himnusz - a hazai magyar rádióban, amelynek a híreit soha nem hallgattuk; mihelyt elhangzott, hogy hírek következnek, apám földúltan odaszaladt, elzárta, nem bírom, én ezt nem bírom, nyögte -, nagyanyám könnybe lábadó szemmel figyelt, és a jőveendőt után mindig megjegyezte, hogy ő ezt nem tudja megállni könnyek nélkül. Mitől vagy olyan nagy magyar, kérdezte anyám, és nevetett, apád német, anyád tót, férjed lengyel származású volt, nincs is a családban senki, aki színmagyar lenne. A szív számít, válaszolta gőgösen az öregasszony. Ebben egyébként, noha vitáikban általában anyámnak adtam igazat, egyetértettem a nagymamával. Ez fontos üzenet volt. Sőt, még fölmentés is árulásaimért, amelyek nem árulások voltak, hanem igazságkeresések. A szív számít, nem a származás."