Szécsényi András

Csereláger

jaffa kiadó  | 2025  | cérnafűzött, keménytáblás  |  335 oldal

Libri Antikvárium
Bergen-Belsen a náci Németország táborrendszerének egyik legjelentősebb koncentrációs tábora volt, amelynek az SS egyedülálló szerepet szánt. A náci vezetés ugyanis, miközben a zsidóság megsemmisítését tűzte ki célul, ezzel párhuzamosan - a hasznosság elvét az ideológia fölé emelve - titkos tárgyalásokba kezdett arról, hogy egyes foglyokat semleges országokban, főként Palesztinában élő német állampolgárokra cseréljen. A Bergen-Belsenben 1943 tavaszán felállított cseretábor Ungarnlager (magyar tábor) szektorában 1944 második felében több lépcsőben tartottak fogva több ezer Magyarországról elhurcolt zsidót, kezdve az úgynevezett Kasztner-csoporttal, akik valóban kijutottak a semleges Svájcba, és megmenekültek. A helyükre érkező többi magyar kontingens azonban már nem volt ilyen szerencsés, és egyre drámaibb körülmények között élt, a tábor többi részében lakó, rabszolgamunkát végző társaik mellett. Kik voltak ők? Hova kerültek és miért? Mit csináltak ott, és hogyan próbáltak életben maradni? Mi lett a túlélők sorsa? A szerző elsősorban a túlélők egodokumentumaira támaszkodva formálta történetté a fennmaradt egykorú naplókat, leveleket, a jelentős mennyiségben rendelkezésre álló memoárokat és oral history-interjúkat, valamint a témát érintő gazdag szakirodalmat. A kötet felöleli a Bergen-Belsenből 1945 tavaszán evakuált, majd a háború után hontalantáborokba került, illetve a svédországi rehabilitációs táborokban gyógyuló magyar túlélők történeteit is. Szécsényi András PhD történész, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának tudományos munkatársa. Kutatásai és publikációi felölelik a 20. század számos területét, különös tekintettel a magyarországi holokauszt személyes, mindennapi történeteire, valamint a vészkorszak utóéletére és emlékezetére.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 3 790 Ft

A termék megvásárlásával

379 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Bolti átvétel Elérhető készlet esetén akár ma

díjmentes


Szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett díjmentes

Állapot:hibátlan, olvasatlan példány
Kiadó jaffa kiadó
Kiadás éve2025
Oldalak száma:335
Súly345 gr
ISBN2310021303645
ÁrukódSL#2113095808
Kötéscérnafűzött, keménytáblás

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 3 790 Ft

A termék megvásárlásával

379 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Bolti átvétel Elérhető készlet esetén akár ma

díjmentes


Szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett díjmentes

Hámori Barbara: Az én kék zónámHámori Barbara: Az én kék zónám