Csak az szóljon

2021, COVID, kijárási tilalom. Késő este jártam sétálni. Hidegben, sötétben, egyedül. Éppen egy Rilke-tanulmányon dolgoztam. Hatalmas élmény volt ezt a költőt olvasni, próbálni megérteni súlyos sorait. Örömömet meg kellett osztanom valakivel: Köves Istvánnál értőbb és érdeklődőbb partnerem nem lehetett volna. Különösen Rilke híres háromsorosa ragadott meg: "Saját halálát add meg, Istenem, / mindenkinek azt, ami létében érik, / amelyben vágy volt, ínség és értelem." Döbbenetes gondolat, váratlan, csaknem előzmény nélküli. Rilkét már korábban is foglalkoztatta a saját halál kérdése, így fogalmazza meg egy gyönyörű lételméleti képben: "Mert mi csak a héj, a levél vagyunk. / A nagy halál, kit belül hordozunk, / az a gyümölcs a létnek lényege." Jól ismerte mindezt Köves István; néhány nappal később kaptam tőle egy új verset, akkor SAJÁT HALÁL volt a címe, ennek a kötetnek pedig a záróverse lett: Aki állt már rámpán (Ready to die) van a vers fölé írva. Félelmete-sen pontos továbbgondolása mindannak, amiről beszélgettünk. Sőt, több annál. Vallomás jelenünkről, amely megszüntethetetlenül hordozza magában a múltat, s itt még vitába is száll Rilkével, aki ezt mondja: "a művész: a végső cél embere, ifjan lép át az évszázadokon, és mögötte nincsen múlt." Köves szerint: "ami szégyen megesett, sehogy sem képes múlttá válni." A régi könyvekből megörökölhettünk volna legalább annyit, ami a legfőbb: a sza-badságot. De halállal telten nem lehetünk szabadok. És nemcsak saját halálunkat hordozzuk, hanem "a többiekét" is. Köves tudja: "saját halált csak az remélhet / Ki mert saját életet élni". Ez már új gondolat: benne van az élet vállalása, a könyvlapok közé rekedt szabadság akarása, a megvalósításáért végzett bátor tett. (Szepes Erika)