Cigány-magyar, magyar-cigány szótár

kossuth kiadó  | 2013  | cérnafűzött, keménytáblás  |  320 oldal

Libri Antikvárium
Rostás-Farkas György és Karsai Ervin két évtizedes gyűjtő- és kutatómunkájának eredményeképpen született meg ez a szótár. A szerzőpáros első tagja cigány költő és közművelődési aktivista, a másik általános iskolai tanár és a cigányság kutatója. Fontos küldetésnek tartják a cigányság körében végzendő ismeretterjesztő munkát, s elengedhetetlennek tekintik azt is, hogy a cigányságról, annak műveltségéről megfelelő tájékoztatást kapjanak a magyarországi nem cigányok. A szerzők együttes munkája a Kenyva Kiponca-Képes szótár (megjelent 1984-ben az Országos Pedagógiai Intézet gondozásában), melynek öt füzete a magyarországi cigány tananyagkészítés eddig leghasználhatóbb produktuma. Az öt füzet a következő témákat tartalmazza (csak a magyar címeket sorolom fel): Olvasni tanulunk; Környezetünk; Számolj egytől tízig; Dalok, versek, mesék; s az ötödik: Szószedet a cigány-magyar kísérleti képes szótár négy füzetéhez. Ez a sorozat az általános iskola alsó tagozata, azon belül is az első osztályosok számára készült egy kísérlet keretében. - Ha mással nem bizonyították volna elkötelezettségüket és odaadásukat, akkor ez a - kiállításában is gyönyörű - füzetsorozat elegendő bizonyíték volna erre. - (Részlet az Előszóból)
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 17 990 Ft

A termék megvásárlásával

1 799 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Megkímélt, szép állapotban
Kiadó kossuth kiadó
Kiadás éve2013
Oldalak száma:320
Súly409 gr
ISBN2310012536694
ÁrukódSL#2111986080
Kötéscérnafűzött, keménytáblás

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 17 990 Ft

A termék megvásárlásával

1 799 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Kristen Ciccarelli: Heartless Hunter - Szívtelen vadász - Libri Különleges KiadásKristen Ciccarelli: Heartless Hunter - Szívtelen vadász - Libri Különleges Kiadás