Carmen és Colomba (Filléres Klasszikus Regények)

Előszó Nyugtalan kornak, nyugtalanító témáknak nyugodt írója Prosper Mérimée. Ő maga nem kevésbbé nyugtalanító jelenség. Attól függően, hogy honnan nézzük, a legkülönfélébb alakokban, illetőleg pózokban jelenik meg előttünk: 1. irodalmi hamisító, 2. történettudós, sőt, adatvadász archeológus, 3. III. Napoleon császári udvarának hivatalos irodalmi szállítója, 4. népies költő, 5. romantikus drámaíró, 6. történelmi regényíró, 7. a novella nagymestere 8. l'art pour l'art elbeszélő, 9. útleíró, 10. tudományos alkalmazású magas állami hivatalnok, 11. orosz fordító, aki, bármenyik alakban is jelentkezik, negélyezve hangsúlyozza, hogy ő csak műkedvelő, az élet-jelenségek amatőrje, az irodalmi kifejezés dilettánsa. De ne üljünk fel neki, Mérimée dolgában bárkinek inkább hihetünk, mint Mérimée-nek. Az igazság egyszerűen az, hogy Prosper Mérimée a legnagyobb írók egyike. Ezer alakja, cinizmusa, nyugalma, a műkedvelés negélyezése: csak romantikus köpeny, amely érdekesebbé teszi viselőjét. Théophile Gautier vörös mellényt viselt, Baudelaire ráspoly-papírral dörzsölte le új ruháit, V. Hugo a fodorítás korában haj-őserdőt hordott, Mérimée elrejtette igazi énjét. Minden romantikusnak megvan a maga bolondériája