Bűnről dalol a föld

"Az ajtó felőli sarokban ül a lapp, Marttát az ölében tartja. A lány a férfi talpát csiklandozza, hallgatja éneklő hangját, és pirosan égő arccal, boldogan mosolyog. Lehúzta a csizmát a férfi lábáról, lábszárvédőjét a feneke alá dugta. A lapp félhangosan beszél Martta fülébe, kezével a lány mellét markolássza. -- ... úgy vedd, ahogy mondom, eljövök érted a jövő nyáron, visszajövök Norvégiából, és elhozom a gyűrűt, te meg az asszonyom leszel, és velem jössz ... oda föl, északra, ahol a házam van... igaz, apámé, de hát ő már nem sokáig húzza. Már az erdőre se bír kijárni. Oda eljöhetsz... asszonyomnak. Anyám rég meghalt, alig emlékszem rá, olyan kicsi voltam... szép házam van, hidd el! -- Tudom, tudom - hagyja rá Martta. - Kölköd is van minden faluban... tudom én jól, hogy mit akarsz... A lapp a tenyerébe fogja Martta arcát, maga felé fordítja, és a lány szemébe néz. -- Ne hidd, nem igaz az, csak vénasszonyfecsegés - mondja. - Hazudoznak azok a banyák... locsognak összevissza. Apám anyja volt olyan... mérföldekre elfutott pletykálni... De persze jól tudod te is, mit beszélnek... A férjük gyerekeket csinál mindenfele, aztán rám kenik."