Riskó Géza

Bingo, Benkó! - Tengerentúli riport (Dedikált!)

idegenforg.prop. és kiad.váll.  | 1985  | papír / puha kötés  |  164 oldal

Libri Antikvárium
A szerző, Riskó Géza dedikációjával. A ZENE születésem pillanatától varázserővel hat rám, de arra sosem gondoltam volna, hogy vele röpködök majd a világ körül. Gyerekkoromban örökösen Louis Armstrong egyik lemezét nyüttem. Satchmo, a táskaszájú mosolygott a borítóról, trombitáját fáradtan lógatta a fotón, másik kezében fehér zsebkendőt tartott. Tinédzser voltam, amikor ellátogatott Budapestre. Emlékszem a gyönyörű nyári estre a Népstadionban, ahol százezer magyar hallgatója közt úgy éreztem, csak nekem játszik, rekedt dalolásával csak hozzám szól, engem lelkesít, aki épp a sportban készültem az élet próbatételeire, önmagam megméretésére. A főiskolás években rábeszélés nélkül szerettem meg Bachot és Bartókot, pontosabban azt a lelkiállapotot, amit zenéjük idézett elő. BENKÓÉK zenéléséről sokáig csak hallottam, koncertjeikre elég későn jutottam el. Játékuk megragadott, és mert akkor már újságíró voltam, kíváncsiságom ismerkedésre sarkallt. A dixivel egyre jobban behálóztak. Ott keringtem körülöttük a rajongókkal, s lassan megtudtam, hogy Iván állandó zsörtölődő, hogy Zotyó mániákus numizmata, listával gyűjti az érmeket, hogy a dobnál heves Jancsi civilként nagyon is megfontolt, hogy Vili az orvosok kedvence: képzelt beteg, hogy Jenő mindent kiszámít, Sanya pedig nemcsak megszállottan muzsikál, de krónikus lemezgyűjtő is. Végül a zenélés, a működés két végén: Apu, a főnök, hatalmas idegekkel és Laci, a világ legnyugodtabb roadja. Véletlen, hogy ott lehettem velük az első amerikai turnén, ahol filmkamerákkal örökítettük meg az utat. Mexikóba már én kapaszkodtam utánuk. R. G.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 990 Ft

A termék megvásárlásával

199 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
A szerző, Riskó Géza dedikációjával.
Kiadó idegenforg.prop. és kiad.váll.
Kiadás éve1985
Oldalak száma:164
Súly300 gr
ISBN2310005823923
ÁrukódSL#2112853488
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 990 Ft

A termék megvásárlásával

199 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Leor Zmigrod: Ideológiák az agybanLeor Zmigrod: Ideológiák az agyban