Beismerő vallomás

magvető könyvkiadó  | 1991  | papír / puha kötés  |  448 oldal

Libri Antikvárium
"Gondosan elő volt készítve az összes terhelő tanú vallomása. Ugyanúgy készítik elő később azokat a >>beismerő vallomásokat<<, amelyeket a perekben tesznek a kiszemelt áldozatok. Az ügyész és a tárgyalásvezető elnök pontosan a jegyzőkönyv szerint teszi föl a kérdéseket. Szóról szóra a kihallgatók által megfogalmazott szöveget ismétlik, azt, amit én is megtanultam kívülről. Egyetlen szót sem változtatnak, egy pillanatra sem haboznak. Ők is jól megtanulták a leckét! A védőm egyetlen kérdést sem tett föl. Nem volt benne a forgatókönyben. A kihallgatóink nem hazudtak, amikor azt mondták: >>A bíróság azt teszi, amit mi mondunk.<< A bíróság tényleg azt tette. Hogyan lehet, hogy jogászok, akiket a legfelelősségteljesebb posztokról válogattak, ezek az emberek, akiknek az a feladatuk, hogy tiszteletben tartassák és alkalmazzák a törvényeket, ilyen szolgaian ráálltak, hogy a törvénytelenség és az önkény eszközei legyenek? Az alkotmányban biztosított állampolgári jogok, amelyek kivívásáért több nemzedék ontotta vérét, elválaszthatatlanok a demokráciától és a szocializmustól. Most pedig épp azok paktáltak le a hóhérainkkal, és ruházták fel a törvényesség látszatával ezt a boszorkányüldöző, máglyaszagot árasztó bíróságot, akik felesküdtek a demokráciára és a szocializmusra."
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 100 Ft

A termék megvásárlásával

110 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
kissé koszolódott lapélek
Kiadó magvető könyvkiadó
Kiadás éve1991
Oldalak száma:448
Súly200 gr
ISBN2310010439041
ÁrukódSL#2111858941
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 100 Ft

A termék megvásárlásával

110 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Sarah Beth Durst: Bűbájok boltjaSarah Beth Durst: Bűbájok boltja