Szerző Böjte Csaba Szerkesztő L. Tóth Beáta Hunyadi Csaba Zsolt Lektor Pozsik László Juhász Feren

Az örömök útján - Csaba testvér gondolatai derűről, jóságról, hitről és bizakodásról

lazi kiadó  | 2016  | cérnafűzött, keménytáblás  |  203 oldal

Libri Antikvárium
Sokan kérdik, hogy miért vagyok optimista, miért bízom Teremtőnk szép alkotásában, a föld, az emberiség kiteljesedésében, jövőjében? Azért, mert én magam is voltam rossz, követtem el bűnöket, de utána mindig rosszul is éreztem magam! A vágyainkban megjelenő bűn izgalmas, vonzó, de a megélt bűnök rosszak, és a rossz dolgok rosszá teszik az embert, lehúzzák, besározzák, elszigetelnek, félelemmel, szorongással töltenek el! Sok bajban lévő ember keresett fel, nagyon sok embernek hallgattam a panaszát, gyónását, és beláttam, hogy a rossz dolgok nem okoznak tartós, tiszta örömöt senkinek! Néha-néha sikerült jónak lenni, jót tenni, szépen élni, és ilyenkor mindig megtelt a szívem fénnyel, örömmel, békességgel, még akkor is, ha szemmel látható gyümölcse a jóságomnak nem is volt! Az emberiség mindig csak azokat nevezte boldognak, akik jók, akik a szeretet, az irgalom útján járnak, jártak! Teremtőnk, ahogy a víz természetében beleírta, hogy lefelé folyjon, ugyanúgy az ember szívébe is beleírta, hogy jónak lenni jó! A vizet erőfeszítéssel fel lehet pumpálni a víztoronyba, egy hegy tetejére is, de ő onnan is, ha átszakad a gát, lefolyik, mert soha nem veszti el az Isten által beleírt természetét! Bátran állíthatom, hogy az ember számára fájdalmas, rossz rossznak lenni, még akkor is, ha a vágyaink, pillanatnyi önző érdekünk rá is csábítanak a bűn útjára! Ugyanakkor azt is látom, hogy mennyi öröm, béke, boldogság fakad az ember szívében a jó, a szép, a szent, igaz gondolatok, cselekedetek által! Ezért ahogy hiszem, tudom, hogy minden kis csermely lassan, de biztosan a nagy patakokba torkollva a tengerbe fut, ugyanúgy hiszem, hogy a rossz, hamis bűnöktől menekülő ember a szeretet, a jóság medrét megtalálva a végtelen tenger felé áramló hömpölygő folyókba torkoll! Hiszek a szeretet végső győzelmében! Hiszek Isten országának, a szeretet országlásának eljövetelében! Ezért én ebben a könyvben a rosszal nem csatázok csak olyan gondolatokat próbálok megfogalmazni, melyek engem a fényre vittek, örömmel, békével töltöttek el! Ezért is választottam könyvem címéül: Az örömök útján! Kisebb testvéri szeretettel ajánlom legkedvesebb gondolataimat, melyekről hiszem, hogy nemcsak igazak, de gyógyítva erőt, jövőt is adnak a kedves olvasóknak! Szeretettel Csaba testvér Vissza Tartalom Előszó 7 A béke és az egyszerűség öröme 9 Az életadás, a gyermekvállalás és a gyermeknevelés öröme 25 A hit és a bizalom öröme 41 A játék, a gyermeki lelkület öröme 75 A jóság és a szeretet öröme 85 A létezés öröme 111 A munka, az alkotás öröme 119 Az összefogás, összetartozás öröme 139 A tiszta vágyak, álmok öröme 161 A világban és egymásban való gyönyörködés öröme 187
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 2 200 Ft

A termék megvásárlásával

220 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó lazi kiadó
Kiadás éve2016
Oldalak száma:203
Súly250 gr
ISBN2310019328056
ÁrukódSL#2112867783
Kötéscérnafűzött, keménytáblás

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 2 200 Ft

A termék megvásárlásával

220 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Leor Zmigrod: Ideológiák az agybanLeor Zmigrod: Ideológiák az agyban