Az író fénye

Hegedűs Imre János (1941) írásművészetéből a székelység sajátos észjárása és szóforgatása, a menekülésre kényszerült ember riadalma, a vándor magányos töprengése és a felelős értelmiség gondja egyaránt kitapintható. A Székelyhidegkút-Bécs-Budapest útvonalon - nevezhető Bermuda-háromszögnek is -, amelyen járni kényszerült, kialakultak képzeletvilágának azok az asszociációs rendszerei, amelyek képessé tették az egyén, a nemzet és Európa tudásának, bölcsességének egybeszövésére, összefonására. Márai tanácsát követte útján, úgy haladt Nyugatra, hogy egyetlen pillanatra sem feledte: Keletről jön, adósa elhagyott maradékainak, s amikor a körülmények megengedték, hallgatott a szóra, az anyanyelv hívó szavára, és nem köznapi élményekkel gyarapodva visszatelepült népes családjával az anyaországba, ezzel is jelezve, a magánügy nem kizárja, hanem feltételezi a köz szolgálatát. Esszéiben, tanulmányaiban jó szellemekkel társalog, írók, költők, tudósok nyomába szegődik, de az okos dialógus nem öncélú, az olvasó érdekében folyik, észrevétlenül lesz harmadik személy a szellemi traktákban az, aki e kötetet kézbe veszi. Széles a skála, történészek, szociológusok, néprajzkutatók, de mindenekelőtt lírikusok, prózamesterek töprengései áramlanak át az értelmezés finom szűrőjén, mely által új minőséggé válnak, létrejön az aszún érlelt második termés, az irodalmi esszé. Ennek a kényes műfajnak az értője szerzőnk.