Az Ószövetség teológiája I.

osiris kiadó  | 2000  | kemény kötés  |  389 oldal

Libri Antikvárium
Az "Ószövetség teológiája" olyan tudomány, amely csak a közel múltban jelent meg, sőt a bibliai tudományok közül ez az egyik legkésőbb kialakult. A következőkben röviden felvázoljuk történetét, kezdetét a XVIII. század végére, XIX. század elejére helyezve. Meg kell jegyeznünk, hogy mindeddig nem született egységes felfogás azt illetően, hogy mi is az Ószövetség teológiájának voltaképpeni tárgya. Miként is viselhetnék ugyanis egyképpen "Az Ószövetség teológiája" címet egymástól oly eltérő művek, mint E. Jacob vagy Th. C. Vriezen munkája, illetve az, amelyet e könyvben talál az olvasó. Nézetem szerint igen jellemző napjaink teológiai kutatásának helyzetére az az elmúlt húsz-harminc évben kialakult jelenség, hogy a bevezetés-tudomány és a bibliai teológia meglepő módon egyre közelebb kerülnek egymáshoz, sőt össze is fonódnak. Nincs messze az az időszak, amikor az Ószövetség teológiája egy nagyrészt irodalmi-kritikai módszerekkel dolgozó bevezetés-tudománytól nemigen vehetett át többet egyes szövegek keletkezési idejére vonatkozó kérdéseknél és különböző formai sajátosságokat érintő fejtegetéseknél. A korabeli teológia, ha több akart lenni Izráel vallásának történelmi bemutatásánál (L. Köhler), a teológia, az antropológia, a szótériológia területén bontakozhatott ki. Mindez azonban megváltozott, amikor a tudomány, Gunkelnek a bibliai kultikus szövegekkel, szertartásokkal, liturgiákkal, s kivált igen ősi hitvallási formulákkal szembesült, vagyis olyan felismerésekkel, amelyek az ószövetség teológiai értelmezése szempontjából központi jelentőségűek voltak.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 12 390 Ft

A termék megvásárlásával

1 239 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó osiris kiadó
Kiadás éve2000
Oldalak száma:389
Súly300 gr
ISBN2399999243016
ÁrukódSL#2109869564
Kötéskemény kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 12 390 Ft

A termék megvásárlásával

1 239 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Bukovicsné Békefy Daisy: A természet kincsestáraBukovicsné Békefy Daisy: A természet kincsestára