Aranyfüst

Valahol egy alföldi faluban ódon urilak állt nagy kert közepén. Szerencsétlen család élt benne. Emberemlékezet óta nem mosolygott senki az ősi fedél alatt s az elvadult sűrű lombok homályában. Mintha átok fogta volna azt a helyet, csak sóhajtás meg könny járta ott. De egyszer csak elhordták a régi lakot, kivágták a nagy fákat, melyeknek csudájára jártak az emberek messze földről. Új házat építettek, új kertet ültettek a régi helyére. Mert gazdát cserélt a birtok, s az új úr babonás ember lévén, azt gondolta, hogy túlságosan odaszokott már a bú meg a halál, jó lesz hát fölforgatni mindent azon a helyen, hogy a hívatlan vendégek rá ne ismerjenek a háztájra arrajártukban. Csak a telek egy sarkát kímélte meg, hol a hatalmas lombok, mintha feledtetni akarnák, borultak egy szomorú szürke épületre: a kriptára. Azt a zugot búvóhelyül hagyta meg a hazajáró lelkeknek. Nehogy ott kószáljanak az új hajlék körül.