Farkas András

Apokalipszis Misztérium

szerzői kiadás  | 1993  | papír / puha kötés  |  60 oldal

Libri Antikvárium
1948. december 29-én születtem meg másodszor. A karácsonyi ünnepkörben, némi emberi méltósággal, vegyes, némileg kínos várakozással eltelve tudta-hitte családom, hogy megjövök. A megint-világba-találás élménye azóta elmerült bennem, azaz a feledés mocsarába hullt, pár mozzanatát tudnám csak felidézni a feszengésnek, amely nem öröm, nem tudat még, vagy csak valami a tudat alján, ahogyan azt az első születésem után lezajló belső történelem, az abban kifejlődött készségek sora felfogni-rögzíteni-megtartani engedte. Az ember azért az, ami, hogy az egyéni és a közösségi emlékezet rabjaként hurcolja azt a kis motyót - ahogy az egri kofák szeretik fitymálni az árut, ha veszik -, amely kis csomagocska, olykor kegyetlen teherként nyomja az élőt, testénél és főképp lelkénél fogva. A kényes pillanatban csak annyit tudtam megállapítani, hogy nem használhatók azok a fogalmak, amiket az első születésem után begyakoroltattak velem; vagy nem úgy, nem olyan tartalommal érvényesek, ahogyan én azt akkor gondoltam
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 940 Ft

A termék megvásárlásával

94 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:hibátlan, olvasatlan példány
Kiadó szerzői kiadás
Kiadás éve1993
Oldalak száma:60
Súly200 gr
ISBN2399989962262
ÁrukódSL#2108197819
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 940 Ft

A termék megvásárlásával

94 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Leor Zmigrod: Ideológiák az agybanLeor Zmigrod: Ideológiák az agyban