Aminek két neve van

Fiatal költők általában csapatostól szeretnek elindulni, a szabadság mámorában léptüket egymáshoz igazítják. Imreh András azonban kilóg a sorból, vagy inkább soron kívül halad. Amit viszont meg lehet tanulni a mesterség iskolájában, azt példás alapossággal és bámulatos gyorsasággal megtanulta. Kirívóan kopár versekkel kezdte, eszközök nélkül. Puszta tényeket közölt. Hogy ezek mégis versnek hatottak, és hogy hatottak versként, azt azzal érte el, hogy elhagyott mindent, ami megkötötte volna az olvasó képzeletét, leleményesen adagolta viszont azt, ami a fantáziát megmozdította. Két eszköze tehát mégiscsak volt: a szűrés és a vegyítés. A versanyag megmunkálásának szakmai fogásait ezután sajátította el, s gyakorolta mindjárt olyan virtuózan, hogy némi időbe tellett, amíg a nyaktörő nyelvi mutatványoktól visszatalált a saját anyagához miközben költői eszközeit műfordítóként is tovább edzette, feltűnő sikerrel. Imreh András sokszólamú költő. Továbbra is jellemző és egyre hatásosabb eszköze a vegyítés. Verseiben groteszk elemek kapnak váratlanul tragikus felhangot, pédául egy öregember aggályos tevés-vevése az őszi kertben, amikor a bomló vegetáció bűze elkeveredik az elpusztulandó emberi test szagával (Öregember őszi kertben), vagy a mosogatógép belsejében a rendetlen edények, amikor egyszer csak harckocsiban hőhalált halt meztelen katonák alakját rajzolják ki (Anyám géppel mosogat). A feketerigó egyszerre biológiai és metafizikus, a Cukortartó edény köznapi és történelmi, a Miért szeretem azt a házat? szkeptikus és szenvedélyes. Az Állatkert durván materiális világa egyszer csak éterivé válik, a Negatív viszony légies koordinátarendszerében hirtelen egy emberi test jelenik meg. Imreh Andrásnak különös érzéke és szeme van hozzá, hogy a világban véletlenszerűen egymás mellé kerülő dolgok között összefüggéseket találjon vagy teremtsen. Ez tetten érhető hasonlataiban, metaforáiban, de van egy külön verstípusa is, amely mintha a tárgyak rejtett szillogizmusára épülne. Ilyen a Gyík és toboz vagy a "Türkiz ég". A képlet voltaképpen egyszerű. A kicsi, "fásszárú" gyíkot és a mellette hatalmasnak ható tobozt a megfigyelő, mint egy indián képírás jeleit, valami atavisztikus asszociáció révén krokodilnak olvassa. A "Türkiz ég" egy szójáték felfedező analízise, dalban elbeszélve. Jóval bonyolultabb vers az Iguánák vedlés közben: két független történet egymásra vonatkoztatása különböző típusú asszociációkon át. Máshol viszont, például az Indulásban legkorábbi verseinek feltűnően puritán közlésmódja tér vissza. Sokféleségében is egységes, egyre gazdagodó versvilágot mutat be ez a kötet, éppen idejében.