Áldás és átok

budapest  | 2012  | papír / puha kötés  |  300 oldal

Libri Antikvárium
,,A felületes szemlélő számára az emberi élet a fény és az árnyék zavaros egyvelege, melyben semmilyen rendezettség, törvényszerűség nem fedezhető fel. Két ember fej fej mellett indulj, hasonló a hátterük, képességeik is szinte azonosak, és egyazon irányban haladnak. Mégis, az egyik szinte mindig a siker és beteljesedés fényében jár, a másik pedig alig-alig pillantja meg a világosságot, egyfolytában a kudarc és az akadályoztatás árnyéka lebeg fölötte, s életének gyertyalángja idő előtt kihuny." Derek Prince e sorokkal kezdi világszerte számos nyelven átütő sikerrel publikált bestsellerét, mely bibliatanítói és szerzői munkásságának egyik legerőteljesebb darabja. Hazánkban is már három kiadást és számos utánnyomást ért meg ez a mű, melynek most negyedik, javított kiadása kerül a magyar olvasó kezébe. Ez a könyv kendőzetlen őszinteséggel leplezi le a Bibliában átokként megnevezett sorsromboló erőket, mint ahogy kialakulásuk okaiba, illetve a belőlük való szabadulás módjába is bepillantást nyerhetünk. A szerző emellett a másik oldalt, az áldásokat is elénk tárja, és rámutat, milyen csodálatos, boldog, sikeres életet készített Isten a Benne bízóknak! TARTALOM Előszó 7 első rész ÁLDÁSOK ÉS ÁTKOK Bevezetés 13 1. Birkózás a sötétséggel 15 2. Láthatatlan válaszfalak 23 3. Az áldások és az átkok működése 33 4. Mózes listája az áldásokról és az átkokról 41 5. Az átok hét jele 49 második rész NINCSEN ÁTOK OK NÉLKÜL Bevezetés 67 6. Hamis istenek 69 7. Erkölcsi és etikai bűnök 85 8. Antiszemitizmus 91 9. Törvénykezés, testben bízás, aposztázia 99 10. Lopás, esküszegés, Isten meglopása 111 11. A hatalom képviselői 117 12. Az önmagunkra kimondott átkok 135 13. A Sátán szolgái 151 14. Lelki beszédek 163 15. Lelki imák 173 16. A Második rész összefoglalása 185 harmadik rész AZ ÁTOKTÓL AZ ÁLDÁSIG Bevezetés 191 17. Az isteni helycsere 193 18. A szabadulás hét lépése 209 19. A sötétségből a napfényre 225 20. ,,Erőszakosságra" van szükség 239 21. A megvallás és azon túl: kinyilvánítás, hálaadás, dicséret 249 22. Megvallások a győzelem folyamatos megtartásához 259 KÉT FONTOS UTÓSZÓ Bevezetés 277 23. Átkok, melyek még nincsenek visszafordítva 279 24. Áldani vagy átkozni? 289
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 3 990 Ft

A termék megvásárlásával

399 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó budapest
Kiadás éve2012
Oldalak száma:300
Súly200 gr
ISBN2399955485931
ÁrukódSL#2111047066
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 3 990 Ft

A termék megvásárlásával

399 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Dr. Csernus Imre: A magyarDr. Csernus Imre: A magyar