Tóth József Győző

Akik az Istent keresik

szerzői kiadás  | 2006  | papír / puha kötés  |  116 oldal

Libri Antikvárium
Fülszöveg Könyvemben szeretném közérthetően, de mégis a tudomány módszereivel megmagyarázni, hogyan juthatunk el egy olyan világképhez, amely mentes minden dogmától, hitrendszertől, s mégis megnyugvást, békét tud adni, mint bármely világvallás vagy szekta. Így különösen ajánlom e kis könyvet azoknak, akik jelenleg közömbösek a vallások iránt, de egy transzcendens Lényben hinni szeretnének anélkül, hogy bármelyik vallás elkötelezettjei lennének. Ezért egy, remélhetőleg ellentmondásmentes és a természettudományokkal várhatóan mindig és folyamatosan összeegyeztethető világkép kialakítására teszek kísérletet. Ennek keretében igazolom, hogy az 1 << egész világegyetem különböző típusú attribúciókból épül fel, tehát az univerzum maga is egy hatalmas attribútum, amely az Abszolútum létezéséhez elválaszthatatlanul kapcsolódik. Ezért az egyetlen alapfeltevés, amiben hinni kell az, hogy az Abszolútum önálló szellemi Lény, aki őröktől fogva van és örökké létezni fog, az univerzummal való kapcsolatából pedig az következik, hogy az anyagi világ is valamilyen formában öröktől fogva van, és örökké létezni fog. Végső következtetésem az, hogy a világvallások legfelsőbb Lényei (Isten, Allah, Buddha, Siva, stb.) helyett az Abszolútum léphet az emberiség tiszteletének és szeretetének középpontjába, anélkül, hogy további dogmákban is hinnie kellene. Könyvecském végén egy párbeszédet ismertetek, amely egy Istenben hívő, keresztény ember és köztem hangzott el. Mindketten hangsúlyoztuk véleményünk vélt vagy valódi igazságát, tiszteletben tartva a másik fél meggyőződését. Tartalom 1. Kiknek szól e könyvecske?.......................5 2. A szerző szándékai és módszerei..................6 3. A világvallások általános szerkezete...............11 4. A világvallások kialakulása, alapfeltevései és azok tartalma...............14 5. A világvallások hasonlóságai ....................22 5.1. Szakadások...............................22 5.2. A kizárólagosság...........................33 5.3. A világi hatalmakkal való kapcsolat ...........36 5.4. Belső ellentmondások......................40 5.5. A természettudományokhoz való viszony.......42 6. A világegyetem szerkezete, keletkezése a tudomány szerint .....................44 7. A világegyetem keletkezése a világvallások szerint. További ellentmondások.....52 8. Az ateizmus ellentmondásai. Kialakul a nagy kérdés . . 58 9. Az ellentmondás nélküli alapfeltevés két kritériuma . . 61 9. 1. Az első kritérium: A világvallások ellentmondásainak összefoglalása és logikai magyarázata .... 62 9. 2. A második kritérium: Az attribúció elvének alkalmazása..............................66 10. Az ellentmondás nélküli alapfeltevés definíciója és következményei ......78 11. Mit rejteget a jövő?............................88 12. Párbeszéd ...................................89 13. Befejezés...................................114
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 790 Ft

A termék megvásárlásával

179 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó szerzői kiadás
Kiadás éve2006
Oldalak száma:116
Súly119 gr
ISBN2310012693502
ÁrukódSL#2112495240
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 790 Ft

A termék megvásárlásával

179 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Steve Berry: A Medici-hagyatékSteve Berry: A Medici-hagyaték