Affelett sokszor harcolást töttek...

hatodik síp alapítvány  | 1997  | papír / puha kötés  |  255 oldal

Libri Antikvárium
"Affelett sokszor harcolást töttek, / Azzal magoknak sok sebet vöttek." - írja a Szabács viadala XV. századi névtelen szerzője, s mindez akár meghatározó erejű jelképe is lehet annak a mintegy hétszáz esztendős időszaknak, amelynek legfontosabb eseményeit vagy az általunk jelentősnek tartott források délvidéki vonatkozású részleteit az Olvasó elé tárjuk. Szándékunk szerint olyan forrásgyűjteményt, egyúttal történelmi, s részben művelődéstörténeti olvasókönyvet kívántunk összeállítani, amely töredékességében is pótolhatja mindazt a hiányt, s korrigálhatja mindazokat a torzításokat, amelyeket az elmúlt évtizedekben felnövő nemzedékek voltak kénytelenek elszenvedni részben oktatásunk sekélyessége, a nemzeti történelem oktatásra fordítható csekély óraszám, részben pedig a történelemkönyvek pontatlanságai vagy esetenkénti nemzeti kizárólagosságai folytán. Szöveggyűjteményünket tehát - éppen a fenti meggondolásból - nem elsősorban a szakma művelőinek, hanem a középiskolás és egyetemista tanulóifjúságnak, a múltunk iránt érdeklődő olvasónak szánjuk. Könyvünk egy háromkötetes forrásgyűjtemény első része, Bölcs Leó bizánci császár följegyzéseitől kezdődően Szigetvár elestéig határolja be időben a Délvidék magyar népének történetét.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 690 Ft

A termék megvásárlásával

169 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó hatodik síp alapítvány
Kiadás éve1997
Oldalak száma:255
Súly400 gr
ISBN2310010062188
ÁrukódSL#2112238203
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 690 Ft

A termék megvásárlásával

169 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Berka Attila: Gryllusok Berka Attila: Gryllusok