A zsoké halála

general press kiadó  | 2010  | keménytábla, védőborító  |  320 oldal

Libri Antikvárium
Botrány kavarja fel Anglia lóversenyvilágát: egy élvonalbeli zsokét vasvillával megölnek a saját házában, és a bizonyítékok olyan egyértelműen mutatnak arra, hogy a tettes egy másik híres zsoké, hogy az már felettébb gyanús a megbízott fiatal ügyvédnek. Geoffrey Mason maga is amatőr díjugrató lovas, és jól ismeri a gyanúsítottat és az áldozatot is. Az ügy még érthetetlenebb lesz, amikor brutálisan megzsarolják a jogászt: vállalja el a gyilkossággal gyanúsított zsoké védelmét, és - veszítse el a pert! Mason tudja, hogy a rendőrséghez kellene fordulnia, de félti az életét. Amikor azonban szembesül két tönkretett emberrel, akiket a baseballütős gengszter már ugyanígy megzsarolt, elhatározza, hogy nem hagyja magát. Az ártatlanul letartóztatott zsokét és saját magát is csak úgy húzhatja ki a pácból, ha kideríti, ki a valódi gyilkos. Egy eltűnt fénykép, egy friss szerelem és a briliáns logika - ez Mason minden fegyvere, amellyel harcba indul az igazság felderítéséért. Sötét titkok kerülnek lassanként napvilágra: ahol olyan sok forog kockán, mint a lóversenyzésben, ott az emberélet csöppet sem drága... Ebben a könnyedén, szórakoztatóan megírt bűnügyi sztoriban több a valóságmozaik és a szellemesség, sőt a finom angol humor, mint a brutalitás és a vér, és hús-vér emberek jönnek-mennek benne... A lóversenypályák, az öltözők, a tréneristállók, az ügyvédi irodák és a tárgyalótermek világát a népszerű szerzőpáros olyan jól ismeri, hogy az olvasó akár azt is gondolhatja, ez az egész izgalmas történet talán szóról szóra így esett meg...
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 950 Ft

A termék megvásárlásával

95 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:hibátlan, olvasatlan példány
Kiadó general press kiadó
Kiadás éve2010
Oldalak száma:320
Súly360 gr
ISBN2399992583522
ÁrukódSL#2111196106
Kötéskeménytábla, védőborító

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 950 Ft

A termék megvásárlásával

95 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Dr. Csernus Imre: A magyarDr. Csernus Imre: A magyar