A vörös kalóz

táltos könyvek  | 2000  | papír / puha kötés  |  251 oldal

Libri Antikvárium
A kalózhajó közvetlen közelébe jutottak és Wilder, amint hosszan, sokáig elnézte a néma hajót, nem tudott erőt venni azon a nyugtalanító sejtelmén, hogy ez a némaság már a legközelebbi fenyegetést jelenti a Viktória utasainak. Nehéz aggodalom fogta el a szívét arra a gondolatra, hogy angol királyi cirkálónak errefelé se híre, se hamva, s hogy amint kiértek a kikötőből, szabad prédájává lesznek a Vörös kalóznak. A Viktória most teljes méltósággal haladt a kalózhajó irányában, de egyszerre csak Wilder észrevette, hogy a révkalauz, akinek az öbölből kellett kivezetni a hajót, olyan veszedelmes közelségbe irányította a kalózhajóhoz, hogy a Viktória kötélzetét a legnagyobb veszedelem fenyegette. Haragosan kiáltott a révkalauznak Wilder, de az úgy tett, mintha nem is hallaná a kapitány hangját, s egymásután olyan összevissza parancsokat adott a legénységnek, hogy azok fejvesztetten szaladgáltak, és nem tudták, mit csináljanak. Wilder, amikor látta, hogy a révkalauz füle mellett engedi el az ő parancsolatait, oda akart rohanni hozzá, s ebben a pillanatban a kalózhajóról, közvetlen közelről egy kábelkötelet vetettek a hajója elé. Nyelv:
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 990 Ft

A termék megvásárlásával

99 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó táltos könyvek
Kiadás éve2000
Oldalak száma:251
Súly200 gr
ISBN2399979824716
ÁrukódSL#2109628669
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 990 Ft

A termék megvásárlásával

99 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Robert Greene: The 48 Laws of PowerRobert Greene: The 48 Laws of Power