Robert Graves

A vitéz belizár

auktor könyvkiadó  | 1996  | kemény kötés  |  509 oldal

Libri Antikvárium
FÜLSZÖVEG Robert Gravesnek, az ókori témák mesterének ez a történelmi regénye az egyik legjobb és leghíresebb műve. A cselekmény egy hallatlanul izgalmas sorba nyújt betekintést: I. (Nagy) Justinianus keletrómai császár uralkodásának éveibe. A császár - valamint cirkuszi táncosnőből lett felesége, az ambiciózus Theodora császárné - egy utolsó és elszánt kísérletet tett a Római Birodalom hajdani egységének helyreállítására. Ehhez a tervhez a sors rendelkezésükre bocsátott egy zseniális hadvezért, Belizárt. Ő pedig - szinte erőn felüli teljesítménnyel - visszafoglalta a birodalomnak Észak-Afrika középső részét, Itáliát, miközben sikeresen verte vissza a perzsák, valamint a nomád népek támadásait. Nem véletlenül Belizár volt a legutolsó római, akinek diadalmenetet szavaztak meg. És mégis - a sors fintoraként - ez a nagyszerű férfi nemcsak dicsőségben fürdött élete folyamán, hanem meg kellett járnia a poklok poklát is, hogy végül - az utolsó megaláztatás után - ő kerüljön ki erkölcsi győztesként. TARTALOM Előszó az első kiadáshoz 5 Belizár ifjúsága 7 Modestus lakomája 31 A megarai szfinkszek 52 A tökéletesített lovasság 71 A perzsa háború 89 A selyem titka 108 A darasi csata 127 A szükségtelen csata 145 A Nika-lázadás 165 A karthagói hadjárat 188 A vandálok veresége 210 Belizár konzulsága 232 Nehézségek Afrikában és Szicíliában 254 Nápoly ostroma 271 Róma védelme 291 A gótok visszavonulása 315 A visszautasított korona 339 Hideg fogadtatás 363 A carchemisi diadal 381 Kegyvesztettség 408 Itáliai száműzetés 428 Visszahívás és megbocsátás 446 Háromszáz veterán 467 Az utolsó háládatlanság 490
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 190 Ft

A termék megvásárlásával

119 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
saját kép
Kiadó auktor könyvkiadó
Kiadás éve1996
Oldalak száma:509
Súly600 gr
ISBN2399980293129
ÁrukódSL#2112158613
Kötéskemény kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 190 Ft

A termék megvásárlásával

119 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Matt Dinniman: Dungeon Crawler Carl - A kazamata hőseMatt Dinniman: Dungeon Crawler Carl - A kazamata hőse