A világégés hadszínterein

A huszadik század két nagy világégése során a magyar honvédség tisztjei és legénysége számos hadszíntéren küzdöttek számukra idegen, vélt, esetenként valós célokért. A második világháború idején amennyiben a ,,doni poklot", vagy a brjanszki erdőségben zajló kegyetlen partizánháborút szerencsésen túlélték, könnyen előfordulhatott, hogy hazájuk védelmében is fegyvert kellett fogniuk. Ezt a küzdelmes utat járta be jelen visszaemlékezés szerzője, Bondor Vilmos magyar királyi főhadnagy is, akinek megpróbáltatásai a háború befejeztével korántsem értek véget. Az olykor kegyetlen időjárási körülmények között vívott öldöklő harcok, az ellenséges túlerő által kikényszerített veszteségteljes viszszavonulások, illetve az embertelen hadifogolyság magyar szemtanúitól számtalan írás, feljegyzés és napló maradt fenn mindkét háború idejéből. Volt, aki megőrizte harctéri naplóját, akadt, aki emlékezetére hagyatkozva megpróbálta rekonstruálni frontszolgálatát, illetve olyan történeti értékű írások is születtek, amikor szerzőik korábbi feljegyzéseiket vették alapul háborús élményeik megörökítéséhez. Bondor Vilmos többnyire az utóbbi megoldást választotta, amikor memoárját elkészítette. A Magyar Katonai Szemle 1943. és 1944. évfolyamában közzé tett négy haditapasztalati írása hasznos és hiteles forrást jelentett számára. Élvezetes stílusú visszaemlékezésében ugyan kitér az 1944 őszi magyarországi frontszolgálatára is, azonban leginkább - ahogy számos kortársa írásában is megfigyelhető - a magyar királyi 2. honvéd hadsereg kötelékében teljesített 1942-43. évi Don menti hadirészvételéhez kapcsolódó harci eseményeket igyekszik több aspektusból is bemutatni.