A világ rendszeréről

magyar helikon  | 1977  | keménytábla, védőborító  |  426 oldal

Libri Antikvárium
Newton 1687-ben megjelent főműve, a Philosophiae Naturalis Principia Mathematica III. könyvében is ,,a világ rendszerét", vagyis a Naprendszert tárgyalja. A bevezetőben olvashatjuk: ,,E tárgyban már írtam egy könyvet, mégpedig olyan népszerű kifejtésben, hogy sokan megérthessék, azután azonban észbe vettem, hogy azok, akik nem kellőképpen járatosak az alapelvekben, nem tudják egykönnyen megítélni a következtetések szigorúságát, sem pedig félretenni előítéleteiket, melyekhez hosszú évek óta hozzászoktak; ezért hogy elejét vegyem a vitáknak, elhatároztam, hogy ama könyv lényegét (matematikai formában) tételekbe öntve adom elő, s így csakis azok érthetik meg, akik kellő jártasságra tettek szert az első két könyvben kifejtett elvekben." Az alapelvek azóta már az általános műveltség részévé váltak, s az előítéletek, melyektől Newtonnak tartania kellett, réges-régen szertefoszlottak. A kifejtés népszerű volta a mai közönség számára csak előnyt jelent: a címadó könyvecske és a kötetben összegyűjtött többi írás a természettudományos képzettséggel nem rendelkező olvasóknak is lehetővé teszi, hogy bepillantsanak a nagy tudós gondolatvilágába.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 990 Ft

A termék megvásárlásával

99 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó magyar helikon
Kiadás éve1977
Oldalak száma:426
Súly200 gr
ISBN2310007559905
ÁrukódSL#2111243258
Kötéskeménytábla, védőborító

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 990 Ft

A termék megvásárlásával

99 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Náray Tamás: Barbara - Az esélyNáray Tamás: Barbara - Az esély