A viharzó diófa

FÜLSZÖVEG Az ezerkilencszáztízes években a debreceni gimnáziumban két tehetséges diák, jövendő költő koptatta az iskolapadokat. Egy osztályban: Szabó Lőrinc és Gulyás Pál. Kettőjük közül Gulyás Pál nevét az irodalmi köztudat már-már elfeledte, tegyük hozzá sietve, méltatlanul. Életében sem tartozott a sikeres emberek, az elismert művészek közé, pedig az ő szerkesztésében indult meg a Válasz,a népi írók csoportjának egyik legeredetibb alakja volt, s egyben poeta doctus is. Kora természettudományára éppúgy odafigyelt, mint ahogy tudatosan tanulmányozta, rendszeresen fordította, a világirodalom nagy ősi mítoszait, modern költőit. Önállóan csak három kötete jelent meg (Misztikus ünnepi asztal, 1928, Tékozló, 1934, Az Alföld csendjében, 1943), hagyatékában azonban számos, máig kiadatlan vers maradt fenn. Költészetének alapvető témája, tápláló forrása mindenekelőtt a természet, benne - ahogy Németh László írta - "az országút akácainak, a kakukknak, az erdőmélyen felszikrázó póknak éppúgy megvan a jelképes értelme, mint a mítoszokban..." E mitikus és kozmikus természetlátás lírájának humanista tartalmait - az egyszerű, tiszta, természetes életmód, a valódi belső értékek védelmét - fejezi ki. Gulyás Pál körülményei, lehetőségei szűkösségét, korlátozottságát is előnyére fordította. Mert mit jelentett számára vidéki költő volta, debrecenisége? "A hűséget, a hely sugallatát, a nem sietést, amely a gondolatok kiérleléséhez, a kételkedés ellenpróbáihoz kell; a maga kis dolgozószobáját, a Csokonaiak, a Fazekasok kamrájának utódját, amelyben a szellem s nem a divat uralkodik, a fáradság a dolgot s nem a sikert nézi, az igazság a tekintetélyt is bátran maga elé idézi..." Ez az értékőrző magatartás tette őt kora egyik legérzékenyebb "Írástudójává", aki gyakran fejezte ki nemzedéke rossz közérzetét, utasította el, a harmincas-negyvenes években egyre élesebben, korának nem egy téveszméjét. Valódi hagyományokra akart támaszkodni a nemzetiben vélte felfedezni az egyetemest, kereste a közös emberit. "A régi civilizációk föltárt mélységeit a legmagasabb európai hagyomány fényébe emelni: ez volt az az öntudatlan program, amelynek a magára hagyott debreceni költő rövid életét szolgálatába állította.