A védőirat

"Sokáig álldogáltam az -akvárium- sarkában. Teljesen lepusztultnak éreztem magam. Arra gondoltam, hogy talán semmi másra nem leszek képes hátralévő éveimben, mint álldogálni a kocsmaablak mellett, és bambán nézegetni kifelé, egy elképzelt világra, ahol egészséges, tiszta, szerelmes férfiak járkálnak, ahol őszinte asszonyok sietnek hazafelé, ahol mindenki elmondja, amit gondol, a félelem fekete varjúvá változik, és örökre elrepül, a halál örömteli lesz, akár egy esküvő, s a mindennapok nem egy helyben topognak, hanem biztosan haladnak felfelé, mint egy kedvesen döcögő hegyi vasút... S az út végén ott állok én, Berecz László, az ember."