A teniszbajnok

nemzeti emlékezet bizottsága  | 2019  | papír / puha kötés  |  202 oldal

Libri Antikvárium
A könyv főszereplője, Pétery Jenő első világháborús tüzértiszt, takarékpénztári igazgató volt, aki háromszoros magyar teniszbajnokként, később a Magyar Tenisz Szövetség elnökeként beírta nevét a magyar sporttörténetbe. Fogadott testvére, Pétery János szintén tartalékos tisztként harcolt a Nagy Háborúban, majd a Magyar Nemzeti Bank tőzsdebizományosa lett. 1944-ben százak életét mentette meg, menedéket nyújtva nekik Tulipán utcai villájában. Rajtuk kívül megismerkedhetünk Pétery Jenő első felesége, Kállay Angéla színésznő kalandos bűnügyi históriájával csakúgy, mint második házastársa, Juhász Katalin és annak következő férje, Jeszenszky József történetével, továbbá Pétery János­né Várady Ili életútjával, aki az 1910-1920-as évek ünnepelt operett­primadonnájából lett kétszeres magyar teniszbajnok. Ezt a polgári családot is súlyosan érintették az 1945-öt követő politikai változások. Internálás, kitelepítés, koholt vádak alapján történt bebörtönzés, a vagyon elvesztése - mindezek előfordultak a jobb sorsra érdemes család mindkét ágának történetében. Mindez így egy nagyon szomorú, a XX. századi Magyarországra igencsak jellemző história, de az odáig vezető út annyi színes, elfeledett, ugyanakkor felfedezésre méltó epizódot tartalmaz, hogy a szerzők érdemesnek tartották az Olvasó elé tárni azokat.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 2 000 Ft

A termék megvásárlásával

200 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó nemzeti emlékezet bizottsága
Kiadás éve2019
Oldalak száma:202
Súly384 gr
ISBN2310014269897
ÁrukódSL#2112161655
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 2 000 Ft

A termék megvásárlásával

200 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Rob Dial: Változás amire mindig is vágytál Rob Dial: Változás amire mindig is vágytál