A tej szerepe a humán táplálkozásban

melánia kiadó  | 2009  | kemény kötés  |  608 oldal

Libri Antikvárium
Egy speciális interdiszciplináris területtel, a tejtermékek fogyasztásával, illetve annak termelésével, feldolgozásával és áruba bocsátásával foglalkozik a kötet, amelyben csupa neves hazai szakember által jegyzett, a témához kapcsolódó tanulmány olvasható. A bevezetést követően (amelyben szó esik a tej és tejtermékek jelentőségéről, valamint a közelmúltban elhunyt Szakály Sándor munkássáról) megismerkedhetünk a tejtermelés változásainak főbb állomásaival. Ezután taglalják a szerzők a tejtermelés, feldolgozás és forgalmazás biztonsági kérdéseit, bemutatják az egyes tejféleségek maghatározó jellemzőit, foglalkoznak a tehéntej-fogyasztás (és más kiskérődzők tejének) dietetikai kérdéseivel, a tehéntej gyógyászatban játszott szerepével, továbbá a tej és tejtermékek marketingjével és a tejtermelés ökonómiájával. A kötet végén található képgaléria a hazai tejtermékekből kínál ízelítőt. A szakirányú felsőoktatásban is haszonnal forgatható összeállítást a szerkesztők elsősorban egészségügyi dolgozóknak (orvosoknak, védőnőknek és dietetikusoknak) és tejtermelőknek, -feldolgozóknak ajánlják.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 890 Ft

A termék megvásárlásával

89 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó melánia kiadó
Kiadás éve2009
Oldalak száma:608
Súly699 gr
ISBN2399993579913
ÁrukódSL#2108841891
Kötéskemény kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 890 Ft

A termék megvásárlásával

89 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Dr. Csernus Imre: A magyarDr. Csernus Imre: A magyar