A tegnap alkonya

Nyolc év rövid szakasznak tűnik, ha az ember élete nyolcadik évtizedéből néz vissza rá. De nyolc év sokszínű és sokmozzanatú körképet adhat egy korról, amely feltartóztathatatlanul világégésbe torkollott. Ez a könyv tartalma szerint önéletrajzi részlet: ezt éltem át én 1932 és 1940 között. A benne felsorakozó tények szerint azonban kerek történelmi regény, amelyben a vallomásokat tevő egyes szám első személy csupán tanú, ha tetszik, narrátor, a magyar polgári értelmiség út- és tévútlehetőségeinek felidézésében. Szó esik itt a magánélet különböző formáiról, törekvéseiről és színházi próbálkozásairól, egyetemi tanulnivalókról és értelmetlenül kötelező párbajszabályokról, ügyvédi irodák hol bűnközeli, hol mulatságos, hol lélekfásítóan unalmas ügyeiről... És mindennek cselekménybeli középpontjában egy történettudósnak készülő fiatal jogászdoktorról, aki egyenes irányban tart afelé, hogy író legyen. Persze ez vagyok én, aki saját élményeim által vallok az átélt történelemről. Írtam már olyan saját emléket idéző könyvet, amely valójában családi elődeim nemzedékeinek, a magyar polgárság egyik jellemző rétegének, társadalomtörténete. Majd írtam fejlődéslélektani regényt saját serdülőkori éveim emlékei alapján. Ez A tegnap alkonya megint más, ezt minden kalandosságával együtt a háború előtti évek dokumentumregényének érzem, amelynek legalábbis alanyi hitelességet ad, hogy én így éltem át. Ez a személyes szempont némiképp lírává teszi, de amit láthattam, az a történelem epikája, és ahogy beletántorogtunk a háborúba, az a nagy közös dráma volt. Nos, hát komorságaival is, vidámságaival is erről szól ez a könyvem. (Hegedüs Géza)