A távolság relatív

menő könyvek  | 2018  | papír / puha kötés  |  296 oldal

Libri Antikvárium
A tizenhét éves Caymen Meyers úgy tanulmányozza a gazdag embereket, akár egy tudományos kísérletben, és sok évi megfigyelés után biztos benne, hogy csak egy dologra jók: pénzt költeni olyan felesleges holmikra, mint az anyukája boltjában árult porcelánbabák. Így amikor Xander Spence besétál a boltba, hogy a nagymamájának vegyen egy babát, elég egy pillantás, hogy Caymen megállapítsa, a fiú eszméletlenül gazdag. Bár a fiú vonzó, és ő az első, aki tényleg felkelti a lány figyelmét, Caymen elég okos ahhoz, hogy tudja, nincs esélye a fiúnál. Hiszen ha mást nem is tanult az anyukája intelmeiből, azt igen, hogy a gazdag emberek figyelmét nehéz felkelteni. Ám Xander ezentúl gyakran megjelenik az üzletben, dacára a lány erőfeszítéseinek, hogy elriassza. Caymen pedig, legnagyobb rémületére, élvezni kezdi a fiú táraságát. Tudja, hogy az anyukája nem jöhet rá a dologra - nem fogadná el. Jobban szeretné, ha Caymen a helyi, csóró rockerfiúval lógna. Amikor Xander odafigyelése és kedvessége már éppen meggyőzné a lányt, hogy a gazdagság nem jellemhiba, ráébred, hogy a pénz sokkal nagyobb szerepet játszik a kapcsolatukban, mint gondolta volna. És hogy Xander nem az egyetlen, akiért aggódnia kell.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 1 390 Ft

A termék megvásárlásával

139 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:viseltes állapotú antikvár könyv - foltos
A kötés és a lapok foltosak és hullámosak. Kis gyűrődések, sérülések a kötésen. Piszkolódott lapélek.
Kiadó menő könyvek
Kiadás éve2018
Oldalak száma:296
Súly319 gr
ISBN2310006204424
ÁrukódSL#2111098428
Kötéspapír / puha kötés

Elérhető még:

Könyv
E-könyv

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 1 390 Ft

A termék megvásárlásával

139 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Dr. Csernus Imre: A magyarDr. Csernus Imre: A magyar