A tanú-Megint tanú

"Pelikán elkomorul. - Azért van egy kis rossz érzés bennem - suttogja Virágnak. - Ekkora felhajtás. Mégiscsak becsapjuk az embereket. - Ugyan kit csapunk be? - Virág lehunyja a szemét, megsimítja a bajuszát, mint mindig, amikor összegezi gondolalait. - Magunkat? Mi úgyis tudjuk, hogy miről van szó... A kutatókat? Azok örülnének, hogy plecsni van a mellükön. A széles tömegeket? Azok úgyse esznek se narancsot, se citromot, de boldogok, hogy velünk ünnepelhetnek. Az imperialistákat? Hát azoknak bizony túljártunk az eszén. Nem szeretnék most a bőrükben lenni." "Gondolkozz, Pelikán! - suttogja az arcába ifjú Virág, mint a hipnotizőr. - Miért hagyta magát belekavarni a politikába? Már megint! Ez piszkos játék! Az elődjét, Moszkovitsot úgy eltették láb alól, mint a sicc. És miért? Mert útban volt nekik. Mit gondol, magát kímélni fogják, ha egyszer csak nem lesz hajlandó úgy táncolni, ahogy ezek fütyülnek, eltapossák, mint egy hangyát! Jöjjön velem! Pelikán megzavarodva néz ifjú Virág küldetéstudattól kigúvadó, véreres szemébe... - Nézze, Virág elvtárs - csúszik egyet a nyelve -, az élet nem egy habos torta. De olyan nehéz leszokni róla."