A szív és az elme egyensúlya

Értekezésünkben komplex képet kívánunk alkotni egy univerzális irányzat, a német romantika pedagógiai gondolkodásáról és gyermekképéről. Az olyan egyetemességre törekvő, jelentős irányzatok, amelyek a gazdaság, a társadalom, a filozófia és a művészet befolyásolásának, megváltoztatásának igényével lépnek fel, minden területen nagy hatást gyakorolnak. A romantika ilyen univerzális irányzat volt. A német romantikus kultúra terében alakult ki az ún. ,,reformpedagógiai eredetgondolkodás", amelyben a gyermek már nem egy rendezett gondolatkör szisztematikus felépítése által válik nagykorú személlyé, ahogyan például a felvilágosodás tradíciós vonalához tartozó Herbartnál (1776-1841) láthatjuk. A legtöbb korabeli, romantikus eszméket képviselő ,,reformpedagógus" számára a gyermek már személyiség, az ember eredeti, alkotó formája, melynek gazdagságát meg kell őrizni az oktatásban és a nevelésben, és kamatoztatni kell azt az élet művészetében, a boldogság elérése és a boldogulás érdekében. E pedagógiai kultúra alakváltó továbbélésének lehetünk tanúi, amikor a 19. és a 20. század fordulóján megjelenő életreform mozgalmak értékelőzményeit vizsgáljuk. A német humanizmus bázisán keletkező romantikus eszmekincs által áthatott pedagógiai gondolkodás egy olyan kommunikációs erőtér létrejöttét tette lehetővé, amely az emberek közötti őseredeti kommunikáció újrateremtésének ígéretét hordozza magában. Ez a romantikus gondolkodásmód és az ennek hatására formálódó romantikus gyermekkép jelentős mértékben hatott a 19. és a 20. század fordulójának életformaszervező értékeire, az életreform mozgalmakra, illetve ezekhez szervesen kapcsolódóan a történelmi reformpedagógiára és az ,,élet" filozófiájára. Jövőképes potenciálja vitathatatlan. Az itt megjelenésre kerülő értekezésünkben, melynek alapját disszertációnk képezi, arra vállalkozunk, hogy rávilágítsunk a szív és az elme egyensúlyát kereső német romantikus pedagógiai gondolkodás ma is aktuális elemeire.