Somogyvári Lajos

A politechnika-oktatás fordulatos bevezetése Magyarországon - Munkára nevelés az ötvenes évek első felében

gondolat kiadói kör kft.  | 2026  | MAGYAR nyelvű  | CÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS  |  200 oldal

A kötet a munkára nevelés (politechnika) 1956 előtti magyarországi történetét kívánja bemutatni a szocialista pedagógia kontextusában. Az eszmei-ideológiai megalapozás ismertetése után a húszas évek orosz-szovjet kezdeményezései és a sztálini hatalomgyakorlás évtizedei következnek. Hazánkban a politechnikai történet 1945 után került az érdeklődés előterébe, 1949 után vált követendő mintává, amit Sztálin 1952-es, utolsó célkitűzése, a politechnika kötelezővé tétele támogatott meg. Az általános és középiskolák mellett az egyetemekre is kiterjeszteni szándékozták a munkára nevelést, erkölcsi, jellemfejlesztő és munkaerőpiaci-népgazdasági célokkal. A szovjet példa és az ideológiai támogatás ellenére 1952 és 1956 között nem sikerült nálunk bevezetni a munkára nevelést: a tárgyalt korszak végére sem tudták megfogalmazni a döntéshozók, hogy mik lettek volna a politechnika céljai, s miként kellett volna ezeket megvalósítani. A téma egyik fontos tanulsága, hogy a monolit hatalomgyakorlás felszíne mögött milyen konfliktusok, hatalmi csoportok húzódtak meg; illetve, hogy a pedagógia művelői és a szakminisztérium apparátusa milyen keretek között volt képes definiálni saját érdekeit. A munkára nevelést a hidegháború nemzetközi hátterében is szemlélhetjük, melyben az USA és a Szovjetunió a gazdasági, katonai és technológiai vetélkedés mellett oktatási versenyt is folytatott - ennek a következményei Hruscsov nagyívű terveinek meghirdetése után, 1958-at követően váltak teljeskörűen érzékelhetővé. Ez azonban már a következő könyvem témája.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Kiadói ár: 4 950 Ft

A termék megvásárlásával

495 pontot szerezhet



Bolti átvétel 1-3 munkanap

díjmentes


Szállítás 2026.07.06-tól

Kiadó gondolat kiadói kör kft.
Kiadás éve2026
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:200
BorítóCÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS
Súly332 gr
ISBN9789635567089
Árukód2807062 / 1239353

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Kiadói ár: 4 950 Ft

A termék megvásárlásával

495 pontot szerezhet



Bolti átvétel 1-3 munkanap

díjmentes


Szállítás 2026.07.06-tól

Közel 1000 szórakoztató történet a nyárra Közel 1000 szórakoztató történet a nyárra