Vajda Mihály

A személyes emlékezet filozófiája

kalligram könyvkiadó  | 2017  | kemény kötés  |  1361 oldal

Libri Antikvárium
Sem az üres általánosság, sem magányos-üres egóm nem kell. Hányódom tehát kettejük között. [...] Számomra ma mit tegyek? ez a filozófia, másképpen ne tudom elfogadni őt. Talán csak azt kell tudnom elfogadni, hogy elviseljem a gondolatot: bármikor visszatérhet, amit megéltem? Ennek tudatában talán tehetek is ellene valamit. S nemcsak ordítozhatok, hogy ezt nem engedjük meg még egyszer megtörténni. Ki nem engedi meg és kinek? Igazán nem muszáj azt mondanom a démonnak: Isten vagy és sohasem hallottam még istenibbet ennél! S mégis feltörhet bennem a jóindulat, hogy tanúbizonyságot tehessek önmagam és az élet iránt. Így megérthetem, hogy igenis ember vagyok, amiként az is, aki éppenséggel bele lőhetett volna a Dunába. S véletlenségből vagy hanyagságból nem tette. Világosíts föl gyermeked, a haramiák emberek. De az emberi szubsztancia nem elpusztíthatatlan, hiszen nem létezik. Tisztánlátás, nem pedig a vigasztalás a filozófia feladata. Az életműkiadás zárókötete a szerző legutóbbi években született műveit gyűjti egybe. Megtalálhatjuk ezekben az írásokban a posztmodern korszakban kimunkált és kiküzdött belátások legjavát, de egyszersmind azt is észreveheti majd a figyelmes olvasó, hogy Vajda Mihály sok szempontból eltávolodott már a kilencvenes években írt munkáitól, s hogy egy alapvetően új nézőszög kimunkálásával kísérletezik. A kötet utolsó szakasza azokat az esszéket tartalmazza, melyek egybeszerkesztve még nem jelentek meg ez a rész úgy is olvasható, mint egy kiskönyv a vaskos nagykönyvön belül. Arról, ami ebbe a négykötetes vállalkozásba sem fért bele, Deszki Erzsébet kötetünk végén található bibliográfiája segítségével tájékozódhat az érdeklődő.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 49 990 Ft

A termék megvásárlásával

4 999 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:hibátlan, olvasatlan példány
Kiadó kalligram könyvkiadó
Kiadás éve2017
Oldalak száma:1361
Súly1480 gr
ISBN2399955030285
ÁrukódSL#2112654655
Kötéskemény kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 49 990 Ft

A termék megvásárlásával

4 999 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Diana Wynne Jones: A végtelen utak házaDiana Wynne Jones: A végtelen utak háza