A század nagy tanúi

"A magyar élet mély ellentmondásaiból születő válságkérdésekre, az 1910-es évek közepén, a magyar értelmiség egy kiválasztottan kis csoportja sajátos körülmények között elfogadta előbb az akkor korszerű idealista filozófiai válaszokat, majd egyre inkább a marxizmus irányába tartott. Lukács György, Balázs Béla, Hauser Arnold, Mannheim Károly, Antal Frigyes, Tolnay Károly jelzik ezt a sort, és tágabb értelemben ebbe a sorba illeszkedik Bartók Béla. Mindnyájuk életének, műveltségének egyik alapja természetesen az Ady Endre-mű volt. Közvetlen elődük, Szabó Ervin is megjelenik az arcképekben. A magyar szellemi és társadalmi fejlődésének egy olyan máig eleven és vitatott kérdése is, mint a fasizmussal szembeni különböző magatartásformák értéke, a népi és polgári humanista álláspontok kérdése is szóba kerül e beszélgetésekben. És megfogalmazódnak a haladás, a tudomány alternatívái, a nemzetközi és hazai munkásmozgalom problémái. A magyar társadalom évszázadok óta kísértő egyik kérdéséről is szólnak: a tehetség és környezet, a "születtem, elvegyültem és kiváltam" problémáját mondják az arcképek; azokról a társadalmilag béklyózó vagy segítő tényezőkről vallanak, amelyek a jelentős tehetségeknek segítenek kiválni, útját bejárni, életcélját elérni, vagy ellenkezőleg: útjába állnak, akadályozzák, késleltetik."