A rajzolás iskolája (kezdettől a művészetig)- I. kiadás

győző andor  | félvászon  |  232 oldal

Libri Antikvárium
130 fekete-fehér rajzoldallal és 32 műmelléklettel illusztrálva. Írta és rajzolta Haranghy Jenő az Orsz. M. Kir. Iparmüvészeti Iskola tanára. Lehet-e megtanulni rajzolni, vagy csak a kiváltságosaknak adatott meg a rajztudás lehetősége? Erre kell esősorban válaszolnunk. A magyar művészek egyik legnagyobb nevelője, Székely Bertalan, tanításaiban mindig hangsulyozta, hogy a rajzolásnak két tagozata van: az első a mesterségbeli része, ezt minden értelmes és gondolkodó ember elsajátíthatja, - míg a másik részéhez, amely ezt a tudást művészetté emeli, már külön adottság és tehetség szükséges, - enélkül a rajz csak tudás marad. A tanár gyakran hallhatja növendéke szüleitől vagy jóismerőseitől: "remek kézügyessége van, milyen jól rajzol!" Pedig a kézügyesség nem elég ahhoz, hogy megtanuljon valaki rajzolni. A rajzolás megtanulásának lehetősége mindenekelőtt értelmes látást és logikus gondolkodást igényel. Elsősorban ez adja a helyes alapot és erre kell elvezetni az érdeklődőt, akkor majd rajzban éppen úgy ki fogja tudni fejezni magát, mint szóban vagy írásban, amint azt adottság megengedi. A rajzolás alapjául a szemünkbe, agyunkba felvett képek szemlélet útján grafikai vonallá való visszaadását kell tekintenünk. Ezeknek a képeken későbbi emlékezetből való visszaadása rajzban: végső határa a rajzolás megtanulható részének.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 13 990 Ft

A termék megvásárlásával

1 399 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
az első előzéklap kissé gyűrött
Kiadó győző andor
Oldalak száma:232
Súly300 gr
ISBN2399965282599
ÁrukódSL#2110436800
Kötésfélvászon

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 13 990 Ft

A termék megvásárlásával

1 399 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Bukovicsné Békefy Daisy: A természet kincsestáraBukovicsné Békefy Daisy: A természet kincsestára