Mezei Péter, Harkai István

A platformgazdaság szerzői jogi kihívásai

hvg-orac kft.  | 2024  | kemény kötés  |  264 oldal

Libri Antikvárium
Az elmúlt közel egy évtizedben jelentős fejlődésen ment keresztül a digitális szerzői jog az Európai Unió területén. Kötetünk ennek a fejlődésnek a legfontosabb aspektusait elemzi a platformgazdaságtól a kulturális örökségvédelmen át a decentralizált hálózatok szerzői jogi kérdéseiig. Munkánkat szegedi kutatókként a kilenc másik partner bevonásával létrejött reCreating Europe Horizon 2020-as konzorcium tagjaként végeztük, három munkacsoportban. Közel tucatnyi jelentést és résztanulmányt készítettünk, eredményeinket pedig hazai és nemzetközi konferenciák mellett az Európai Parlamentben is bemutattuk. Legfontosabb megállapításaink kiérlelt, naprakész és rendszerezett formában kaptak helyet e monográfiában. Az előszóban úgy fogalmaztunk: "A digitális szerzői jog nem más, mint jogtörténet. Egyfajta pillanatkép, amely csupán az adott nap adott technológiai fejlettségét és az éppen aktuális szerzői jogi status quót képes szemléltetni. [...] A technológiai fejlődés és a társadalmi válaszok folyamatos fejlődésben vannak, amelyekkel jogászként lépést tartani - népiképp elviccelve mindezek súlyát - muszáj, de legalább nehéz." Az utószóban pedig így összegzünk: "új szintre lépett a platformgazdaság, amelyet immáron makroszinten kell vizsgálnunk." Hogy miként jutunk a kiinduló tézistől e konklúzióig, az öt elméleti, gyakorlati és empirikus tapasztalatokat is bemutató fejezet alatt világossá válhat az olvasó számára.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 5 000 Ft

A termék megvásárlásával

500 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó hvg-orac kft.
Kiadás éve2024
Oldalak száma:264
Súly564 gr
ISBN2310014785236
ÁrukódSL#2112671567
Kötéskemény kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 5 000 Ft

A termék megvásárlásával

500 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Diana Wynne Jones: A végtelen utak házaDiana Wynne Jones: A végtelen utak háza