A pannonhalmi konvent hiteleshelyi működésének oklevlétára II. (1399-1438)

győri egyházmegyei levéltár  | 2008  | kemény kötés  |  431 oldal

Libri Antikvárium
A pannonhalmi bencés konvent hiteleshelyének kiadványait tartalmazó okmánytár második kötetét tartja kezében az érdeklődő. A sorozat a már megkezdett módon igyekszik a közhitelű intézmény működésének fennmaradt dokumentumait teljes szövegükben publikálni, elsőként kísérelve meg egy középkori hiteleshely tevékenységét annak kiadott oklevélszövegein keresztül bemutatni. A Győr, illetve részben Komárom, Veszprém, Vas, Sopron és Pozsony megye területét érintő források egyik fele a konventhez forduló magánszemélyek közvetlen kérésére született: adásvétel, birtokcsere, elzálogosítás, illetve az irat kiállítását kérő személy egyéb, jogi természetű felvallását tartalmazzák. Hasonlóképpen fontos a perjoghoz kapcsolódó jelentések csoportja, amely országos vagy megyei bírói fórumok megkeresésére, a bíróság által megbízott ember eljárását hitelesítő konventi tanú elbeszélését foglalta írásba, nem kevésbé értékes adatokat szolgáltatva az Észak-Dunántúl és a Csallóköz birtokviszonyaira, birtokosainak társadalmi kapcsolataira. Az oklevelek által érintett terület időbeli változása a Szent Márton-hegyi monostor hiteleshelyének földrajzi hatásköri alakulását rajzolja elénk. A pannonhalmi kiadványok közlésén túl a kiadványsorozat az azonos ügyben párhuzamosan eljáró szomszédos hiteleshelyek és megyei hatóságok okleveleit is igyekszik felkutatni, sőt a jelen kötet már publikálni is, lehetővé téve a hiteleshelyi gyakorlatot folytató egyházakkal sűrűn tűzdelt Észak-Dunántúl intézményeinek átfogóbb vizsgálatát.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 2 700 Ft

A termék megvásárlásával

270 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó győri egyházmegyei levéltár
Kiadás éve2008
Oldalak száma:431
Súly879 gr
ISBN2310005678936
ÁrukódSL#2111012843
Kötéskemény kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 2 700 Ft

A termék megvásárlásával

270 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Kriminálisan jó válogatásKriminálisan jó válogatás