A növények csodálatos élete

franklin-társulat  | vászon  |  536 oldal

Libri Antikvárium
Írta Greguss Pál, a szegedi Polgáriskolai Tanárképző Főiskola r. tanára, egyetemi m. tanár, v. egyetemi h. tanár. Az előszót Móra Ferenc írta. A szöveg közötti 428 fekete-fehér rajzot néhány kivételével a szerző rajzolta. Nyomtatta a Franklin-Társulat nyomdája, Budapest. lőszó E könyv szerzője, akinek barátságát közös természet-szeretetünknek köszönhetem, egy évvel ezelőtt nagy kitűntetésben részesített engem. megengedte, hogy nagy művét kéziratban elolvashassam, sőt arra is megkért, hogy róla őszinte véleményt mondjak. Bizalma annál jobban esett, mert nem vagyok szakember; csak laikus rajongója a scientia amabilisnek, amelynek művelését egykor életpályámnak akartam választani. A sors más útakra sodort, a tudós mikroskópja helyett a költő íróasztalához ültetett, aki lelkével megsejti ugyan a virág és az ember testvér-voltát, de a tudós módszereivel nem tudja ezt bizonyítani. Mindazáltal érzelemben soha se szakadtam el fiatalkorom botanikai studiumaitól, fű, fa, virág nemcsak örök utitársul, de jól ismert barátul is kísért életem minden változásában, s úgy éreztem, ez a hűség feljogosít arra, hogy a kézirat visszajuttatásakor őszinte elragadtatásomnak kifejezést adjak. Sokáig haboztam azonban, mikor a szerző arra kért, hogy véleményemmel előszó gyanánt vezessem be könyvét. Ildomtalannak tartottam, hogy szépíró vezesse be ezt a tudós könyvet, mikor magam is egész sorát ismerem kitűnő szakembereknek, akik bizonyára örömmel vállalták volna ezt az őket illető feladatot. Ellenvetéseimre a szerző azzal válaszolt, hogy ő könyvét, noha az a szigorúan tudományos alapról sehol le nem tér, nem pályatársai szűk körének, hanem a nagyközönségnek írta. Nem a mestereket akarja tanítani, hanem azokat akarta figyelmessé tenni a növényélet csodáira, akik több fogékonysággal, mint pozitív tudással járnak köztük és - haladnak el mellettük. Szóval a szerző elsősorban a magamforma laikusokat akarja kézenfogva kalauzolni a növényélet titkai közt, amelyekben az fog igazán csodákat látni, aki nyitott szemmel néz feléjük...
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 12 790 Ft

A termék megvásárlásával

1 279 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Rendkívül ritka!
Kiadó franklin-társulat
Oldalak száma:536
Súly300 gr
ISBN2310013526182
ÁrukódSL#2112490778
Kötésvászon

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 12 790 Ft

A termék megvásárlásával

1 279 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Ken Follett: StonehengeKen Follett: Stonehenge