Hegedüs András

A moslék helyes keverési iránya

parnasszus kiadó  | 2020  | füles, kartonált  |  214 oldal

Libri Antikvárium
Hegedüs András Pécsett született 1984-ben. A Pécsi Tudományegyetemen szerzett diplomát néprajz-történelem szakon 2014-ben, jelenleg a PTE ,,Oktatás és Társadalom" Neveléstudományi Doktori Iskola doktorjelöltje. 2011 óta publikál rendszeresen nyomtatott és elektronikus felületeken egyaránt. Több irodalmi pályázaton, versenyen is sikerült előkelő helyezést elérnie, többek között 2017-ben Zsoldos Péter díjjal jutalmazták a legjobb novella kategóriában. 2012 decembere óta tagja a Filter Írócsoportnak. ,,A Coriolis-erőről először egy sci-fiben olvastam, aztán gimnáziumban tanultam is róla. A föld forgása következtében alakul ki, többek között ennek köszönhető, hogy a déli féltekén a lefolyóban a víz az óramutató járásával megegyező, az északin ellenkező irányban csorog le. Egy ideje már motoszkál bennem a gondolat, hogy talán papám erre gondolhatott. Hogy itt nálunk, Magyarországon az óramutató járásával ellentétes forgómozgás a természetes, és bár erőkifejtésben elhanyagolható a különbség, mégis rendnek kell lenni. Tudott ő egyáltalán a Coriolis-erőről? Bár csak nyolc általánost végzett, a vasútnál több továbbképzésen is részt kellett vennie, a gőzmozdony kezelése elméleti hátteret is megkívánt a fizikai erőnlét mellett. Egy ilyen alkalommal nem kizárt, az oktató beszélhetett nekik erről is."
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 200 Ft

A termék megvásárlásával

120 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó parnasszus kiadó
Kiadás éve2020
Oldalak száma:214
Súly230 gr
ISBN2310014668058
ÁrukódSL#2112459755
Kötésfüles, kartonált

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 200 Ft

A termék megvásárlásával

120 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Steve Berry: A Medici-hagyatékSteve Berry: A Medici-hagyaték