A meg nem születettek csillaga

szent istván társulat  | 1992  | kemény kötés  |  674 oldal

Libri Antikvárium
Franz Werfel (Prága, 1890. szeptember 10. - Los Angeles, 1945. augusztus 26.) osztrák költő és regényíró. - A műítészek némelyike ezoterikus írásnak tartja a regényt. Mások sci-finek. Szerintem meg egyszerűen csak remekmű. Amit semmi értelme skatulyába rakni. Kit érdekel ugyanis, hogy 112325-ben játszódik? Mit számít, ha bolygóközi utazások /űrhajó nélkül/ történnek meg benne? Miért is lenne utópisztikus, ha orwelli víziók gyötrik a könyv szereplőit? Mindez cseppet sem fontos a lényeget illetően. A lényeg pedig az, hogy a ma emberének, pontosabban a huszadik század emberének - hiszen Werfel 1945-ben fejezte be a művet - gyötrődései, útkeresése, világértelmezése foglalkoztatják a szerzőt. Aki túlélve a háborút, a borzalmas valóságot, amelyből egyetlen percre nem esett ki azóta sem a világ, keresi a megoldást. Ezért előremegy az időben, hogy megnézze, mire jutott az utánunk következő nemzedékek végtelen sora. Ami a technikai haladást illeti, bizony sokra. Nem a bolygónkat használja csupán az emberiség, hanem a világegyetem jelentős szeletét. Csak éppen félelmeivel nem boldogul. Ám kénytelen rájönni, hogy bár a világ egyre gonoszabb, bűnösebb, azaz Istentől eltávolodottabb lett az idők folyamán, ez a kijelentés csak féligazság. Mert az idő folytán nemcsak eltávolodunk Istentől, hanem közeledünk is Istenhez, hiszen mozgásunk messzebb visz minden dolgok kezdetétől és közelebb minden dolgok végéhez. Nem könnyen jut el a főhős ehhez a felismeréshez. De gyönyörű az út. A hihetetlenül fordulatos regény szerzője azt tudatja velünk: a gonosz is - ha akaratlanul is - Isten terveit szolgálja. Ismertető/ízelítő: "Belelapozás".
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 49 900 Ft

A termék megvásárlásával

4 990 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:hibátlan, olvasatlan példány
Kiadó szent istván társulat
Kiadás éve1992
Oldalak száma:674
Súly400 gr
ISBN2310010863341
ÁrukódSL#2112130565
Kötéskemény kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 49 900 Ft

A termék megvásárlásával

4 990 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Szlavicsek Judit: Végzetes KékszalagSzlavicsek Judit: Végzetes Kékszalag