A második Messiás - A templomos lovagok, a torinói lepel és a szabadkőművesség nagy titka

gold book  | 1999  | kemény kötés  |  318 oldal

Libri Antikvárium
Ismertető: Csaknem hét és fél évszázadon keresztül óriási tisztelet övezett egy anyagdarabot, mivel az a keresztrefeszített Krisztus képét hordozta magán, azonban egy 1988-ban elvégzett vizsgálat eredményei kimutatták, miszerint a lepel 1260-nál korábbról nem származhat. Az új bizonyíték egyértelműen igazolja, hogy bár a lepel nem hamis... a rajta látható kép nem Jézus Krisztusé. Christopher Knight és Robert Lomas pontosan megállapították, hol és mikor keletkezett a lepel, és megnevezték a vele kapcsolatban álló embereket. A legmodernebb tudományos módszerek alkalmazásával megmagyarázzák azokat a különös molekuláris folyamatokat, amelyek ezt az egyedülálló változást előidézték a leplen. A lepel háttereként szolgáló történet Jézus keresztrefeszítésével kezdődik, amikor, ahogyan azt az írók mondják, a titkos tanításait követők illegalitásba kényszerültek. A jeruzsálemi templom i. sz. 70-ben történt lerombolását és a zsidó nép lemészárlását követően Jeruzsálem füstölgő városából sikerült néhány főpapnak elmenekülnie, akik elindultak Európa felé, hogy ott várják ki a visszatérés pillanatát, ahogyan azt János apostol megjövendölte. Pontosan ezer évvel később vérbeli leszármazottaik meg is jelentek a szent városban, hogy visszaköveteljék ősi örökségüket és létrehozzák a templom papjainak új rendjét... a templomos lovagok rendjét. A romok alatt rábukkantak az elveszett tanításokra, és kifinomult, rejtett jelentésű Tarot kártyákat terveztek titkos kultuszuk védelmére. Titkukat azonban nem őrizhették örökké, és 1307-ben elfogták őket. Utolsó vezetőjüket Jézus keresztrefeszítésének bizarr paródiájaként végezték ki, és szenvedése lassan materializálódott a halotti leplen, amelybe később becsavarták. Amint a fekete halál végigsöpört Európán, az egyház léte legmélyebb pontjára süllyedt, és a régi idők óta jövendölt új megváltó gondolata egyre jobban megragadta az emberek elméjét. Kialakult bennük egy új megváltó, a Második Messiás képe. A lepel titkának megoldása mellett e könyv egy sokkal mélyebb rejtélyt is feltár: mégpedig azt, hogyan kapcsolódik ez a középkori lelet Jézushoz. Az őrzői megpróbálták elrejteni e nagy titkot a világtól, de még saját rendtársaiktól is. A bizonyítékot azonban elmulasztották elpusztítani... és ez a szabadkőművesség elfeledett rituáléiban lapul.- További ismertető: "Belelapozás".
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 890 Ft

A termék megvásárlásával

89 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó gold book
Kiadás éve1999
Oldalak száma:318
Súly300 gr
ISBN2310004973797
ÁrukódSL#2111211564
Kötéskemény kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 890 Ft

A termék megvásárlásával

89 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Robert Greene: The 48 Laws of PowerRobert Greene: The 48 Laws of Power