A magyar telekkönyvi jog

franklin-társulat  | 1902  | félvászon  |  401 oldal

Libri Antikvárium
Mint Zlinszky Imre "A magyar telekkönyvi rendtartás" czímű művének hatodik kiadása ELŐSZÓ. Zlinszky Imre Telekkönyvi rendtartásának egyik kiadása sem különbözik annyira az előző kiadástól, mint az, a melyet most rendeztem sajtó alá. Nem mintha az utolsó ki-adás óta telekkönyvi jogunk akár a törvényhozás terén, akár a birói gyakorlat vagy a tudomány megnyilatkozásai következtében valami nagyobb átalakuláson ment volna keresztül. De a míg az előbb tőlem átdolgozott kiadásokban a szerző iránti kegyeletből sem a rendszer, sem a tartalom tekintetében nem tettem lényegesebb változtatást, még ott sem, a hol nézetem a szerzőétől különböző volt: addig most már elérkezettnek véltem az időt, a mikor az anyag elrendezésében és feldolgozásában, sőt az előadás alakjában is önállóbban járhatok el, és ha a munka a jogtudomány ujabb termékei mellől el nem akar maradni, el kell járnom. A változtatások körébe még a munka czímét is bevonandónak találtam. A telekkönyvi "rendtartás elnevezése csu-pán az eljárás szabályaira illik, holott az 1855. évi rendelet számos anyagi jogszabályt is állít fel. A könyv tehát a magyar telekkönyvi rendtartás" czímét akkor is hibásan viselte volna, ha annak a rendeletnek tárgyalására szorítkozik. Annál hibásabban viselte, miután már eredetileg is kiterjeszkedett a telekkönyvi összes anyagi jogszabályok tárgyalására, és miután az ujabb kiadásokban a könyvet a telekkönyvi rendeleten kívül álló, később alkotott többnemű jogszabályok előadásával pótoltam. Az ily tartalmú munka megjelölésére csak a Telekkönyvi jog általános elnevezését találtam alkalmasnak. Budapest, 1902. évi február hóban. Dr. Imling Konrád.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 49 990 Ft

A termék megvásárlásával

4 999 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Saját fotóval, borító élein kopás, felső lapéleken kis koszolódás, hátsó szennylap szélén sérülés, néhány ceruzás aláhúzással
Kiadó franklin-társulat
Kiadás éve1902
Oldalak száma:401
Súly300 gr
ISBN2310011948993
ÁrukódSL#2112172468
Kötésfélvászon

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 49 990 Ft

A termék megvásárlásával

4 999 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes