A macskák szerdája. Négy dráma

Az első, magam kívánta darab ötlete olvasmányaim segítségével jelzett bennem, szülővárosom történetét olvastam és szíven ütött múltbéli történelmi szerepe, amelyet sorsunk rászabott Bocskai fejedelem idejében. Így írtam meg a Kiálts, város!-t, aztán az összes többi darabot, hadd kerüljenek a nézők szembe saját előttük élő halottaik egykor ontott könnyeivel, elcsengett nevetésével. A Debrecennek önmagáról írt Kiálts, város!-t sűrűn követték az immár természetes kifejezési formának érzett új darabok, míg a legelső formálására készültem, rengeteg történelmi anyagot néztem át, mire észrevettem magam, testközelben éreztem Csokonai Vitéz Mihályt, s ahogy a darab ábrázolta a felejthetetlen életű és életművű alkotót, már kezdhettem is színpadra álmodni Kármán József levél- vagy naplóregényét, a Fanni hagyományai-t: Törőcsik félig még gyermeklány figurája ott fehérlik ki a Martinovics-összeesküvés általa fel nem ismert vértócsáiból. Amit az olvasó ebben a könyvben kap, az egy főbíró, egy világhírre érdemes költő, egy öntudatlan fiatal lány, Fanni és egy nagyon is tudatos és a saját tragikus sorsán mindig túlemelkedő csoda, édesanyám, Jablonczay Lenke és családunk egy részének története. Én szívesen adtam volna azt a címet a kötetnek, ami egy Csokonai-vers sora, de mindent elmond, amihez nekem ezer meg ezer szó kell: "kedv, remények, Lillák". Mindkét nembeli Lillák játszanak velünk, míg eltipródik a kedv és a remény. Aztán mégis maradtam A macskák szerdájá-nál, mert abban mindez benne áll. Könyörgésemet, az író rettentő fohászát majd a Fanni férfi főszereplője mondja ki, mert voltaképpen erről szól mindegyik darab: "Isten vigyázzon minden magyart, kisasszony!" Isten vigyázzon minden magyart! Emlékezzék az olvasó azokra, akik ezért a földdarabért odaadták az életüket.