A legjobb terv

harpercollins magyarország kft  | 2007  | papír / puha kötés  |  400 oldal

Libri Antikvárium
Abra Wilson keményen megdolgozott az építészmérnöki oklevélért. Nem csoda hát, hogy elszánt határozottsággal képviseli az építészettel kapcsolatos álláspontját. Így van ez akkor is, amikor azokról az épületekről esik szó, amelyeket épp most emelnek a híres üdülőhelyen. A szintén építész Cody Johnsonnnak is kialakult álláspontja van a megbeszélések tárgyát képező tervről. És ahogy halad az üdülőhelyi építkezés, ők nap mint nap összeszólalkoznak, pedig egyre jobban vonzódnak is egymáshoz, hiszen e viták ellenére - vagy talán éppen ezért - tiszteli egymás tehetségét. A tervek megvalósításával együtt, számos meglepetés és veszélyhelyzet közben alakul kettejük személyes története. Abra feldolgozza ugyan anyjához és a férfiakhoz fűződő múltját, de az üdülőt építtető vállalkozó olyan helyzetet teremt, amelyben mindkét építész az életével fizethet. Vajon lesz-e elég erejük a legjobb terv kivitelére, az építkezés ügyeinek és a saját személyes érzelmeiknek a tisztázására, vagy tragikusan elbuknak?Abra Wilson keményen megdolgozott az építészmérnöki oklevélért. Nem csoda hát, hogy elszánt határozottsággal képviseli az építészettel kapcsolatos álláspontját. Így van ez akkor is, amikor azokról az épületekről esik szó, amelyeket épp most emelnek a híres üdülőhelyen. A szintén építész Cody Johnsonnnak is kialakult álláspontja van a megbeszélések tárgyát képező tervről. És ahogy halad az üdülőhelyi építkezés, ők nap mint nap összeszólalkoznak, pedig egyre jobban vonzódnak is egymáshoz, hiszen e viták ellenére - vagy talán éppen ezért - tiszteli egymás tehetségét. A tervek megvalósításával együtt, számos meglepetés és veszélyhelyzet közben alakul kettejük személyes története. Abra feldolgozza ugyan anyjához és a férfiakhoz fűződő múltját, de az üdülőt építtető vállalkozó olyan helyzetet teremt, amelyben mindkét építész az életével fizethet. Vajon lesz-e elég erejük a legjobb terv kivitelére, az építkezés ügyeinek és a saját személyes érzelmeiknek a tisztázására, vagy tragikusan elbuknak?
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 990 Ft

A termék megvásárlásával

99 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó harpercollins magyarország kft
Kiadás éve2007
Oldalak száma:400
Súly200 gr
ISBN2399956504983
ÁrukódSL#2110775222
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 990 Ft

A termék megvásárlásával

99 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Náray Tamás: Barbara - Az esélyNáray Tamás: Barbara - Az esély