Vass Kálmán dr.

A kézírás vizsgálata

közgazdasági és jogi könyvkiadó  | 1973  | cérnafűzött, keménytáblás  |  519 oldal

Libri Antikvárium
Vass Kálmán monográfiája az igazságügyi kézírásvizsgálat elméleti és gyakorlati ismereteit összegezi. A szerző munkája úttörő jellegű. Elsőként foglalja össze magyar nyelven a kézírásvizsgálat ismeretanyagát és sok tekintetben továbbfejleszti azt. A mű az írás történetének és a hazai írástanításnak áttekintése után részletesen tárgyalja a magyar irányírások jellegzetességeit, majd behatóan ismerteti az írás értelmezéséhez szükséges pszichológiai és fiziológiai alapokat. A szerző különös gonddal foglalkozik az írás mint mozgás elemzésével, az írásban tükröződő sajátosságok elméleti problémáival, továbbá az írás egyéni jellegével, állandóságával és változásával. A monográfia önálló rendszerezésben tartalmazza a szakértői feladatmegoldások alapját, az írássajátosságok részletezését. Végül megismerteti az olvasót a kérdéses írás-műveik potenciális írójának vagy fogalmazójának körülhatárolásával, e személyek azonosításával és az írásfolyamatban ható rendkívüli körülmények véleményezését biztosító szakértői módszerekkel. A monográfia főként az igazságügyi kézírásszakértőknek nyújt nagy segítséget a gyakorlati vagy kutatási feladatok megoldásához, de hasznos kézikönyv a nyomozók, ügyészek és bírák számára is a szakértői bizonyítás lehetőségeinek megismeréséhez, a vizsgálat előkészítéséhez és a szakértői vélemény értékeléséhez. A könyv érdeklődésre tarthat számot az írást tanító pedagógusok körében is.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 860 Ft

A termék megvásárlásával

186 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Bolti átvétel Elérhető készlet esetén akár ma

díjmentes


Szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett díjmentes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó közgazdasági és jogi könyvkiadó
Kiadás éve1973
Oldalak száma:519
Súly400 gr
ISBN2310025089170
ÁrukódSL#2113202370
Kötéscérnafűzött, keménytáblás

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 860 Ft

A termék megvásárlásával

186 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Bolti átvétel Elérhető készlet esetén akár ma

díjmentes


Szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett díjmentes

Sarah J. Maas: Crown of Midnight - Éjkorona (javított kiadás)Sarah J. Maas: Crown of Midnight - Éjkorona (javított kiadás)