Boda László

A keresztény erkölcs,alapkérdései

budapest  | 1993  | papír / puha kötés  |  208 oldal

Libri Antikvárium
Mi az ember életcélja? Melyek azok az értékek, amelyekért élni érdemes? Mit jelent szabadságunk felelős használata? Hogyan döntünk üdvösségünk mellett, vagy az ellen? Mit jelent a lelkiismeret? Milyen érték az erény, és milyen romboló erő a bűn? - Ezek a kérdések válaszra várnak nagykorúságunk emelkedettebb szintjén is, a korszerűség igényével. - Ezzel foglalkozik a jelen kötet. Szemléletében következetesen perszonalista, vagyis a személy kiemelkedő értékét vallja az ún. ,,legalista morállal" szemben. Ez a magyarázata annak, hogy nem az ,,örök törvényt" tekintjük irányító normánknak, hanem személyes valóságban Jézus Krisztust, aki ugyan utal arra, hogy meg kell tartani a tízparancsolatot (Lk 18,20), de az Újszövetség felhívását így fogalmazza: ,,Kövess engem" (Lk 9,59). Erre az élő útjelzőre tekintünk, amikor feltesszük a ,,Merre menjünk?" kérdését. A keresztény erkölcs alapkérdéseit korszerűen összefoglaló kötet nem csupán teológiai hallgatóknak, de papoknak és igényesebb világi híveknek is íródott, amely a keresztény nagykorúságot kívánja tudatosítani, eszünkbe juttatva Nagy Szt. Leó emlékezetes figyelmeztetését: ,,Keresztény ember, ismerd fel végre hivatásod nagyszerűségét".
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 2 590 Ft

A termék megvásárlásával

259 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Bolti átvétel Elérhető készlet esetén akár ma

díjmentes


Szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett díjmentes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó budapest
Kiadás éve1993
Oldalak száma:208
Súly300 gr
ISBN2399973818223
ÁrukódSL#2113028576
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 2 590 Ft

A termék megvásárlásával

259 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Bolti átvétel Elérhető készlet esetén akár ma

díjmentes


Szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett díjmentes

Hámori Barbara: Az én kék zónámHámori Barbara: Az én kék zónám