A halálösztön és az életösztönök

Több mint tíz éve, hogy a pszichoanalitikusok nürnbergi kongresszusán eléggé éles ellentétbe kerültem a bostoni Harvard egyetem egyik hírneves és általam nagyon tisztelt professzorával, ki amellett kardoskodott, hogy a lélekelemzés tudományos anyagát egészében iktassuk be egy újabban nagy népszerűségre jutott filozófiai rendszerbe. A magam részéről erélyesen hangoztattam ezzel szemben, hogy az analízis új tényeit még hosszabb időn át elfogulatlanul, tehát minden merev, eleve megalkotott rendszertől függetlenül kell kutatni és tudományosan kiépíteni, nem zártam ki azonban annak a lehetőségét sem, hogy éppen ez új tények alapján talán egészen új, az eddigiektől független világnézet fog idővel kialakulni. Komoly pszichoanalitikusok körében azóta egyre ritkábban hangzott el a fentihez hasonló követelés, azok pedig, kik ebbe belenyugodni nem tudtak, és türelmetlenségükben túl gyorsan akartak végleges bölcseleti alapot teremteni a pszichoanalízis számára, kénytelenek voltak a serényen tovább dolgozók közül kiválni. Mostanában aztán, úgy látszik, elérkezett az ideje annak is, hogy az analitikus részletkutatást egy-egy percre felfüggesszük, és tekintetünkkel a tudományos anyag egészét átfogva, megpróbáljuk azt valamiképp összeegyeztetni a világról való egyéb tudásunkkal. Örvendetes és ritka jelenség, hogy erre a munkára ugyanaz az elme vállalkozhatott, amelynek a pszichoanalízis a keletkezését és részletes kifejlesztését is köszönheti. Az a dolgozat, melynek magyar fordítását itt adjuk, azon a határterületen mozog, mely a lélektant és az élettudományokat választja el, illetve köti össze egymással.