A filozófiában jeleskedők élete és nézetei 2.

Diogenész Laertiosz A filozófiában jeleskedők élete és nézetei tíz könyvben című műve mind a mai napig az antik filozófiatörténet egyik leggyakrabban idézett forrása (miután a filozófiatörténet mai formájában sokáig ismeretlen volt). Ha a szerző népszerűségre törekedett, minden kritika és szövegkritika ellenére elérte célját. Laertiosz kezünkben levő műve sajátságos műfaj. Maga a szerző filológusként mutatkozik be, aki minden rendelkezésére álló forrást felhasznál, és megpróbál a "filozófusok történetének" Prokrusztész-ágyába kényszeríteni. Leginkább nagy mondaciklusnak tekinthetjük művét, amely a "relata refero"-elv alapján közvetíti amit mások mondtak. Úgyszólván az egész nem egyéb, mint indirekt beszéd. Laertiosz igyekszik az életrajzi adatokat élénkíteni különböző groteszk jelenetekkel a bölcsek és filozófusok életéből, és amennyire lehetséges, nézeteiket áthagyományozni az utókornak. Így számít széles olvasókörre, akárcsak jelen fordítása. A bölcsek mondásainak áthagyományozása mutatja, hogy a filozófia kezdetének az "éltbölcsességet" tekinti. Az összes filozófus közül Platónnak és Epikurosznak szentel egy-egy teljes könyvet, ami valamit elárul a szerző álláspontjáról. Diogenész Laertiosz, ha sajátságos módon is, bizonyára hozzá fog járulni ahhoz, hogy a nem egy esetben félisteneknek vélt iskolaalapítókat és mestereket, ha nem is tekintjük különcöknek és csodabogaraknak, de hozzánk közelebb állóknak érezzük.