A fehér sirály

Részlet a könyvből: Ma is felkeresett az irodámban, úgy jött hozzám, mint akinek valami bizalmas és sürgős közölnivalója akadt. Valahányszor megtisztel látogatásával, mindannyiszor odahajlik az iratcsomókkal, szétszórt papírlapokkal telerakott asztalkához. Sajátosan imbolygó járásával közeledik hozzám, örökösen fájó lábakra valló csoszogással, ami lelke hervadtságát is kifejezi. Áporodott szag árad belőle, mintha a nyomor levegője úgy venné körül, mint egykor a felhők az isteneket. Amikor már egészen odaér az asztalomhoz, szinte suttogva árulja el a nagy titkot, olyanformán, mintha ez most először történnék. Elmondja, hogy a cipője már rongyokra foszladozott és szokás szerint egy fillérje sincs. Jól ismerem... a lépését, a hangját, a szavait. Leteszem tollam, várakozón feléje fordulok. Akkor újból rákezdi, szinte birokra kel a hangokkal, minduntalan feltör nehéz lihegése. <> megmutatja püffedt lábfejét, mely majdnem szétveti a szakadt lábbelit. Úgy néz rám alázkodó mosolyával, hogy ettől mindíg elszorul a szívem. Hiszen kisgyermekkorom óta ismer engem, amikor még a Piazza delle Cure-n laktunk, a Via Lungo il San Gervasio sarkán, abban a házban, amelynek tulajdonosa az ő édesapja volt.