A bécsi diákok

A tikász levelet hoz. Magyar-Gencsen vasárnapi misére harangoztak. A falu minden részéből lassú léptekkel ballagtak az emberek a dombon álló templom felé, leginkább öreg emberek és öreg asszonyok, akiket az élet megtanított rá, hogy mennyi hálával tartoznak a jó Istennek. Gyönyörű verőfényes őszi nap volt, szeptember vége felé járt az idő. A hervadás csak itt-ott vetett még sárga foltokat a mezőre s virágok is nyíltak még a kertekben és réteken, különösen a patak vize mellett. A falu közepén állott Tarnay Jánosnak, a grófi uradalom tiszttartójának, nagy terjedelmű háza, vastag falú, régi, szilárd épület, magas kőfallal körülvéve, erős vaspántos kapuval. Ez a kapu azonban, mely még az ágyúgolyót is romlatlanul ki tudta volna állni, éjjel-nappal nyitva volt. Hja, a régi jó időkben a becsületes ember semmitől sem félt, meg aztán a nyitott kapu a vendégszeretetet jelentette. A Tarnay-házhoz a nappal és éjjel bármely órájában be lehetett térni, szivesen látták...