Szerző Laczó Viktor

A Názáreti Jézus háromféle igazsága -- A nazóreus Jézus/A zsidók királya/A jó pásztor/A világ üdvözítője

budapest  | 1939  | puhatáblás, ragasztókötött  |  217 oldal

Libri Antikvárium
BEVEZETŐ RÉSZ. Mindent valahol el kell kezdenünk. A világot az istenségen kezdjük, a feltétlenül szükséges lényen. Erről azt mondjuk, hogy öröktől fogva való, s ebben megnyugszunk. Okoskodásainkat valami első állításnál kezdjük. Mint valami kötelet, következtetéseinknek sorozatát egy szilárdnak vett pontra, mintegy kampóra akasztjuk. Csak a fakirokról mesélik, hogy a levegőbe dobnak egy kötelet, az mereven megáll, s ők azon fel tudnak mászni. Ismereteinket azonban kezdetben meg kell rögzíteni. Ez a rögzítés valami elfogadott tétellel történik. Tapasztalati ismereteinknek első tétele ez: Érzékeink nem csalnak. Vagy legalább is: Érzékeink együttvéve és megfelelő segítő eszközökkel megbízható adatokat közvetítenek nekünk. Bölcselkedésünknek első tétele ez: Igen és nem kizárják egymást. Vagy: Semmi sem lehet egyszerre állított és tagadott tény. Vagy: á egyenlő á-val; minden lény azonos önmagával. Tartalom Bevezető rész - - - - - - - 5 I. A történelmi igazság - - - - 10 II. A művészeti igazság - - - - 56 III. A bölcsészeti igazság - - - - 137 Záró fejezet - - - - - - 203 Üdv az olvasónak! - - - - - - 212 A bibliai idézetekhez a Szent István Társulat ,,Újszövetségi Szentírás" című kiadványát használjuk.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 2 990 Ft

A termék megvásárlásával

299 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó budapest
Kiadás éve1939
Oldalak száma:217
Súly300 gr
ISBN2310009104349
ÁrukódSL#2111926778
Kötéspuhatáblás, ragasztókötött

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 2 990 Ft

A termék megvásárlásával

299 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Frei Tamás: Kobalt - Libri Különleges KiadásFrei Tamás: Kobalt - Libri Különleges Kiadás